Rohadt nehéz arról írni, ami nincs

Ezért is nem írtam tovább a blogot.

Most közzétettem pár olyan bejegyzést, amit piszkozatként, befejezetlenül hagytam.

Istenem, London...

Mit is mondhatnék... annyiszor próbáltam már fejben összeszedni, hogy mi van most velem, de persze én képtelen vagyok egy teljes és átfogó képet adni erről. Nem lehet leírni milyen érzés, mikor reggel a villamoson veszem észre, hogy az a ruha van rajtam, amit az utolsó hétvégémen a Jamie's-ben elköltött vacsora alkalmával is viseltem. Ott Canary Wharf-ban... Vagy mikor próbálok elolvasni egy bejegyzést egy au pair blogban, látok képeket, beszélgetek még kint levőkkel és tényleg felfordul a gyomrom.

Mióta itthon vagyok senki nem kérdez Londonról, nincs alkalmam mesélni róla és ez fáj.

Sok dolgot csinálok, jelentkeztem az iskolaújsághoz, járok angolra, próbálok fogyni, igyekszek pedáns hallgató lenni, barátkozok a tanárokkal, hétvégenként hazajárok apához blablabla...

De nem találom a helyem.

Unatkozok, nincs semmi igazán nagy, fontos, meghatározó... Nincs katarzis vagy sorsfordítás. Elég langyos. Szóval csak teszem a dolgom.

Én nem mondok búcsút Londonnak. Nem mostanában fogok visszatérni oda, de egyszer biztosan. Most jönnek új helyek, mert menni fogok, mennem kell :)

Minden rendben. Jól vagyok. Tényleg! :D

Egy dolgot bánok, de nagyon nagyon... A Portobello Roadon szokott játszani egy együttes, akikért oda vagyok. És az utolsó szombat délelőttömet is egy kerítésen ülve, őket hallgatva töltöttem. Nem is lehetett volna jobb. Csak nem vettem tőlük cd-t, amit már hihetetlenül sajnálok... De azért csak lesz ez is valahogy valahonnan.

Róluk van szó:

Az utolsó kép, amit tesóm csinált rólam Londonban. Természetesen a kedvenc helyemen. Ugye tudjátok hol?

Nehéz ezt így leírni, de akkor én azt hiszem ezzel vége is. Ennyi voltam én mint au pair és kezdő londoner. Remélem volt pár pillanat, és egy kis szerelem a város iránt, amit sikerült átadnom.

Akit érdeklek még, az megtalál :)

Sziasztok!

Nov. 2.

Egy éve ezen a napon, ha jól emlékszem pont ilyen időtájt érkeztem meg Londonba, a családomhoz. Egy éve...

Emlékszem beléptem az új szobámba és csak azt mondogattam magamnak, hogy úristen kislány, mi a fenét csinálsz? túl messzire mentél!

Mindez egy éve történt, pont ezen a napon! És én képtelen vagyok elhinni, hogy mindaz, ami ezek után történt ma már történelem.

Take your time! Take a trip!

Sokszor, sokféleképpen elkezdtem már írni ezt a bejegyzést. De nem megy... Akarom írni a blogot és szépen akarom lezárni, de annál hülyébb minden szó és mondat, minél közelebb van a tökéleteshez, de nem éri el.

Most nem kérek bocsánatot és kezdek el mentegetőzni amiatt, hogy nem írtam. Inkább örüljünk, hogy itt és most ez a post van!

Mivel tényleg nem megy az írás, most csak azokat a jegyzeteimet fogom ide bemásolni amiket az utam során írtam a noteszembe (már amit el bírok olvasni).

Nem tudom említettem-e (és lusta vagyok megnézni), de kocsival jöttem haza. Nem emlékszem mikor jutott ez eszembe, de azóta láttam, hogy ez nem egyedi az Angliából hazatérő au pairek körében. Az én indokom annyi, hogy kellett a kaland, mindig kell... Itt volt egy lehetőség, én meg nem hagyom ki. Nálam ez így működik :). Na nem azért mert bátor vagyok, hanem pont, hogy gyáva... rettegek attól, hogy kimarad valami az életemből.

Így jött ez is.

Plusz őszintén szólva jobb is volt így, ha a dolog érzelmi oldalát nézem. Sokkal nyugodtabban tűrtem az idő múlását, úgy hogy tudtam előttem áll még valami, van mit várni és készülni kell, izgulni, nem csak felszállni egy repülőre, elköszönni, Pesten leszállni és visszazökkenni.

A lényeg, hogy jó volt így és akkor most lássuk milyen is volt az út:

Kedden indultunk, de sokáig úgy tűnt, hogy nem is megyek sehova. Cuccaim összepakolva én ugrásra készen, de sehol senki. 6 körül kellett volna a kocsinak jönnie de 11-ig semmi és én is csak akkor vettem észre, hogy nincs meg a sofőr telefonszáma... Már szívem szerint hagytam volna az egészet a picsába, mert érzelmileg az a sok hazudozás, színészkedés már rég kikészített és már tényleg csak haza akartam érni végre.

Aztán 11:30-kor megérkeztek (defekt). Craig mikor segített levinni a csomagjaimat és egy pillanatra kettesben maradtunk, megkérdezte, hogy biztos el akarok-e menni ,,ezekkel". Szívem szerint megmondtam volna neki, hogy inkább mennék szervkereskedőkkel illetve nagyjából bárkivel bárhová, minthogy eltöltsek vele még akár csak egyetlen másodpercet is az életemből.

Azt hiszem nem meséltem még, de apuka bepróbálkozott, úgyhogy sikerült elérnie, hogy még most is forog a gyomrom ha rá gondolok (ezért nem teszem), ha szól valaki hogy érdekli akkor majd leírom ezt is.

Szóval beszálltunk a kocsiba és elindultunk Dover felé. Én azt hittem, hogy Finchley-ből majd északra indulunk és elkerülő úton megyünk délre, de egyszercsak azt vettem észre, hogy azon úton megyünk végig, amin én is mindig mentem, mikor a tesómat látogattam meg. Erre elkezdtek ugyan gyűlni a könnyek a szememben, de nem hagytam magam. Az utolsó utast Docklands-ben vettük fel, ami az én kedvenc helyem az egész világon, pontosabban Canary Wharf. Az utolsó napomat is ott töltöttem és azt hiszem nem kell magyarázni mennyire jól jött ki, hogy a kivilágított felhőkarcolókat, amiktől vasárnap könnyes-mosolygós búcsút vettem nappali fényben, újra láthattam éjjeli kivilágításban. Olyan volt ez mint a keres-édes, happy end-es filmek végén a búcsú után búcsú. Olyan csendes, nyugodt és békés, mikor minden a helyére kerül és már nem is fáj az egész. A legszebb és a legmeghatóbb. Az igazi.

Innentől kezdve már csak hátra kellett dőlnöm és várni, hogy hazavigyenek. A többiek filmet néztek, de nekem ment. Egy darabig beszélgettem a mellettem ülő lánnyal, aztán pedig csak bámultam ki az ablakon.

Dovernél természetesen lekéstük a kompot, ezért 4 órát kellett várnunk.

A kocsiban a csapat jó volt. Péter az egyik a sofőr mondta, hogy ilyen romlott társasággal még nem volt dolga. Tényleg mindenki elengedte magát és jó volt, hogy nem bajlódtunk a felesleges ismerkedős körök végigfutásával. Péteréktől a várakozás alatt kaptunk Pöttyös túrórudit és sok viccet is meséltek. Amúgy mi, utasok egy korosztály voltunk, szóval a téma mindig adott volt. Az viszont érdekes volt, hogy az Angliai életünkről nem igazán esett szó, nem nagyon hoztuk szóba.

Itt Doverben kezdtem el írni a jegyzeteimet, tehát most inkább azokat másolom ide:

03:29 DOVER: Jól vagyok, jó a csapat, nevetgélünk és kiderült, hogy együtt utazunk egy tarantulával. Jó a buli!

04:56 A kompon: Kompon ülünk. Annyira szép a látvány! A hold visszatükröződik a fekete vízen. Csillagokat még mindig nem nagyon látni, de a komp olyan kellemesen ráz és ringat, hogy már nem is igazán számít.

A francia part már közelebb van mint az angol...

05:36 CALAIS: Újra a kontinensen!

05:47 Autópálya: Életem legszebb napkeltéje.

08:41 --: Ajj---elaludtam. De láss csodát, nem fáj semmim. Nyakam oké, derekam oké, egyedül a karom zsibbad... és ez a rohadt doboz is már vagy ötvenedszerre csúszik a fejemre.

Ó! WOW! Süt a nap!!! Ez gyönyörű. Nem tudom pontosan hol vagyunk, de előttem hegy, mellettem pedig élénk zöld fák suhannak el. És süt a nap! Tiszta az ég!!! (Anglia után igen, ez számít)

Nem igazán érzek semmit, csak nézem az utat és látom magunk előtt az autópályát és tudom, hogy ennek az útnak a végén, ez az autó, engem otthon tesz le.

11:36 O2-de: Német O2, de már magyarul mondja el, hogy nincs pénzem :)

14:07 SPITZENHEINHOF: Megnéztük a pókot, még mindig él. Van bent nála egy tücsök két napja, de nem vadássza le. Humánus. Lojális? (azt hiszem itt volt valami a magyar nyelvvel, álmos voltam és baromi érdekesnek találtam minden ilyen szót )

16:25 --: 3. filmen is túl vagyunk, még jó hogy engem nem köt le, már unom kicsit, de annyira nem rossz mondjuk. Persze közben kiderült, hogy kb. 10-12 órával többet fogok itt csücsülni. Én leszek az utolsó is, akit kitesznek majd holnap hajnalban. LOL

16:32 MÜNCHEN: Annika :(

19:35 --: Mikroalvások, egyre nagyobb kupi, és a nap megy le. z előző wc hihetetlen volt. Reggel láttam az utolsó wc szerű wc-t, azóta max. bokor, így kénytelen voltam használni azt... jajj!

20:12 Még mindig német autópálya: Most kezd leesni, hogy ha pl most akarnám látni a St. Paul's-t, akkor már nem tehetném meg. Sem pedig Canary Wharf felhőkarcolóit, vagy a Hyde Park fáit.

11:11 angol idő szerint ÁTLÉPTÜK a magyar határt: Emberek, hazajöttem!

01:50 BUDAPEST: Auchan parkoló, fiú a pókkal kiszáll.

02:20 MAROSVÁSÁR: Eszter kiszáll, enyém a két leghátsó ülés. Istenem de jó most elterülni. Marten's bakancsokat is röpke 26 óra után végre levehettem. Gyorsabban is haladunk a kevesebb súllyal. Jól vagyok. Fáradt, de nem álmos. Next stop is Kaposvár!

04:07 KAPOSVÁR: nem mondtam még, hogy itt végig angol idő szerint jegyzetelek.

05:01 MECSEK: Ismerős a táj. Olyan szép. Most kel fel a nap, az égbolt rózsaszín és pára száll fel a völgyből. Fura érzés. Régen ide jártunk nyaranta... azt hiszem így, hogy újra itthon vagyok ideje lenne ide is újból ellátogatni.

08:XX KUNFEHÉRTÓ: Ide behajtani mindig érdekes. Zsákfalu, védett, zárt, körülölel és az enyém.

Mikor megérkeztem nem volt otthon senki :D

Érthető. Egyrészt fél napot késtünk, másrészt ez még mindig az én életem :D :D :D és igen, ez már csak ilyen.

Mivel Pécstől már csak én voltam az egyetlen utas, elég jól sikerült összebarátkoznom a sofőrökkel és átbeszélgettük a kritikus órákat 8amikor már nem bírsz tovább ülni és várni). Sokat meséltem nekik apáról és már tényleg semmi más nem járt a fejemben.

Mikor Péterék elmentek egyedül maradtam és vártam apát. A hűtőben találtam egy töpörtyűt, leültem a csomagjaim közé a lépcsőre, a házunk előtt, kinyújtottam a lábam és körbenéztem. Sütött a nap és úgy éreztem, hogy mindez, amiről itt írtam soha nem volt, nem létezett és nem történt meg velem.

Képeket később teszek fel, de most a szerver nem a barátom... úgy tűnik.

Lesz még bejegyzés, de én már csak egy Oxford, utolsó hétvége és egy nagyon esetleges összefoglalóra gondoltam, ezért ha bárki bármit szeretne megtudni, kérdezni, kérni, akkor tegye meg... persze csak ha van még aki olvas :)

Sziasztok!

Oxford

Sajnos Oxfordról nem lehet csak úgy mesélni, legalábbis én nem tudok. Ez olyan, hogy ha azt mondom varázslatos, akkor én tudom, hogy ezzel mindent elmondtam róla, mert én láttam, de aki ezt olvassa, annak ez kb nulla infot jelent. Ezért csinálok inkább egy videot és majd meglátjátok.

I

I

I

I

V

Kerek egy hónapomba telt ezt a videot megcsinálni (eddig sosem próbáltam), de itt van.

Enjoy!

Yay!!! thats LONDON!

Lehet-e 911-et mellékesen említeni?

Ételmérgezés->gyomorrontás->mozi->Eclipse->R. Pattinson->Remember me->911

Ételmérgezés vagy allergia... egyik opció sem tetszik. Főleg mivel az egyik kedvenc kajámról van szó...
Hányingerem van, fáj a hasam és tele vagyok kiütésekkel. Ez ebben a sorrendben jött elő csupán fél óra alatt. Erről eszembe jutott, hogy csütörtökön pedig gyomorrontásom volt, mert szerdán sokat ettem. Ugyanis moziba mentünk. Volna. De nem jött össze, ezért egy rakás kajával ültünk a Trafalgaron egy rakás egér mellett (ha arra jártok, akkor próbáljátok ki, hogy amikor ott futkosnak sokan és valamelyik megáll akkor jól összecsapod a két kezed. Nagy poén, mert több egér is kiugrik ilyenkor a fűből, jó magasra. Csak úgy pattognak, aztán elszaladnak. Tényleg nagyon-nagyon vicces :D Jah és ez ott van a galéria előtti sövénynél.)

Erről az jut eszembe, hogy előző szerdán a nagyon értelmes Eclipsre bezzeg összejött a mozizás. Erről a filmről annyit, hogy a story még mindig gáz, de a képek még mindig gyönyörűek. ÉS! végre sikerült találniuk egy olyan fiút ebbe ,,sorozatba" is, akibe én is kicsit beleeshettem. Mondjuk a végén ki is nyírták...
Mert hát én úgy gondolom, hogy moziba azért megyünk, hogy hagyjuk magunkat elvarázsolni és ebbe szerintem egy ilyen két órás ,,belehabarodás" is beletartozik. Néha :)

Robert Pattinson még mindig fintorog ha meg kell csókolnia szegény Kristen Stewartot, de igazából akkor is fintorgott amikor Emilie de Ravint tepertették le vele. Most tuti megsértek valakit (de egy jó poénért... öhmm... sima poénért is... én kb a lelkemet eladnám), de nem lehet hogy ő latens homokos? Amúgy én ebben nem foglalok állást, nem vagyok rajongója, de tökre meg tudom érteni, ha valaki beleesik, mert kurva jó haja van.
És ez a gondolatmenet futott most le az agyamban így hajnali 3-kor vasalás közben, minek a végén eszembe jutott, egy szerintem érdekes kérdés.
Innen az aki, nem látta még a Remember me-t és tök tudatlanul akarja megnézni, az ne olvassa tovább.


Szóval a film végén a főhősünk meghal, mivel éppen az egyik toronyban álldogál és nézelődik ki az ablakon.
Engem ott és akkor a moziban kicsit hülyén érintett, hogy 911-et csak így bedobják. A film nem erről szólt, és ez az egész csak a legvégén jött képbe. Így már nem volt idő szót ejteni a család katasztrófájáról, vagy bemutatni bármit is ezzel kapcsolatban. Semmi. Megtörtént, mutatták, fiú meghalt, család sír, ennyi. Sajnos nem is igazán, tudom ezt megfogalmazni, de én úgy érzem, hogy ez a szept. 11 dolog nem lehet mellékszereplő, ahhoz túl fontos. Nem azért mert Amerika, hanem, mert emberek. Pont olyanok mint én.

Hát körülbelül ennyi. Ennél jobban sajnos tényleg nem tudom megfogalmazni, de már régóta rágódom ezen (a filmet még májusban láttam, ha jól emlékszem).
Ezúttal tényleg érdekelne, kinek mi a véleménye erről?

Update: Esküszöm nem írok többet erről a témáról és ezzel lezárom. De még szeretném leírni, ahogy most gondolom. Vagyis inkább csak a filmről, meg úgy általában erről használat dologról. Szóval ez az első ilyen film, ami nem 911-ről szól, de megemlíti. Valahol el kell kezdeni, az embereknek meg szokni kell (nem tudom milyen lesz már, ha majd nem lesz olyan o-o érzés ahányszor szóba kerül, de ez most mellékes). Ennek a filmnek tulajdonképpen így kellett végződnie, így volt megírva és bár kicsit groteszk, de mostmár tetszik. Folyik az élet, az emberek el vannak a saját ,,magántragédiájukban" és akkor jön egy teljesen váratlan, addig elképzelhetetlen és banális dolog ami véget vet a dolgoknak. Nincs megoldás csak egy BENG! és ennyi.

,,I don't see the ending as cheap.. it just shows how everyone has their own lives and this shows someone's life in particular who happened to be in the wrong place at wrong time.."

Nagyon lusta vagyok. Most is itt döglök a kanapén és gyilkos elméket nézek... ami azt illeti ez a rész egy kicsit megfekszi a gyomrom.

Szóval ez a reklám megfogott mikor először láttam és gondoltam megmutatom, engem felvidít.

Jövök még pár posttal.

Ajjajj... de lusta vagyok...

Home alone

Ha jól számolom 12 napja vagyok ,,itthon" egyedül. Lassan bekövetkezik a lehetetlen, vagyis feléltem a házban fellelhető összes kaját. Na jó persze nem, mert az tényleg lehetetlen, de elég idegesítő, hogy minden tönkremegy, megromlik.... dehát istenem! én szegény kicsi lány, itt maradtam egyedül egy fullos házban, 2 tele hűtő, 1 tésztás-szószos-konzerves és egy snackes-csokis szekrény társaságában.
Borzasztó :D

Amúgy igazából nem csinálok semmit, csak döglök egész nap. A munkám most a kert locsolása és a paradicsomok ápolása. Múlt héten azt hiszem nem is mentem sehova hét közben. Ez elég gáz. Mondjuk azért szerdán Annikával elmentem moziba és pénteken Nórával Oxfordba. Természetesen hétvégén nem voltam itthon. Erre büszke vagyok, ugyanis az itt töltött hónapok alatt egyszer sem fordult elő, hogy szombat, vasárnap itthon maradtam volna :D

Apa

Telihold van. Már egy órája forgolódok, minden rossz, ha párnára teszem a fejem akkor hallom a szívemet, ha lábam kilóg takaró alól akkor viszket (hogy mi az összefüggés??), a hátamnak melege van és a karjaimmal egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
Szóval nálam ilyen egy telihold, persze főleg nyáron szenvedek ezzel. Amúgy itt Londonban nincsenek csillagok, vagyis vannak, de nem látszódnak. Mikor otthon voltam pont éjjel értünk haza és ahogy kiszálltam a ház előtt a kocsiból, megláttam az erdő felett az égboltot. Hihetetlen volt. Felnéztem és olyan volt mintha be akarna szippantani. Pedig hányszor láttam már, és laktam már Pesten is, de London után akkor is sokkoló volt.
Apa sem tud soha aludni, mikor ilyen az éjszaka. Mikor kisebb voltam (persze még 1-2 éve is előfordult) sokszor volt, hogy ilyenkor felkeltünk és az éjszaka közepén pizsiben elindultuk sétálni a földúton papucsban. Ilyenkor mindig nagyon jókat beszélgettünk vagy csak hallgattuk a csendet, kutyákat, tücsköket, denevéreket...
Hiányzik apa nagyon.

Az az igazság, hogy a hétköznapokban nem is igazán jut eszembe a családom, de ilyen helyzetekben mint például ez a mostani, kicsit elszorul a torkom és csak szeretnék egy pillanatra hazamenni, megölelni apát és az ő kicsi lánya lenni. De azután újra elmennék...

Továbbá...

Nem tudnám ezt a munkát csinálni még akár fél évig sem. Lehet ha hazamennék egy kis pihenőre, utána újra belelendülnék, de nem hiszem hogy annyi elég lenne. Talán ha befejeztem a sulit, leszek au pair valahol máshol.
De most nekem elegem van. Szeretnék már úgy élni, hogy este nem kell egy kurva megjegyzést sem hallanom arról, hogy éppen hol talált Sam egy porszemet vagy egy vízkőcsíkot...

Kezdem elfogadni azt hogy vége. Vannak terveim. Tudjátok mi a legjobb, amit itt ,,tanultam"?
Az hogy nagyban tervezek. Nem vagyok már nyuszi.

Pipa

Rendezgetem a dolgaimat és a kezembe került az a lista, amit az első pár héten írtam, azokról a helyekről és dolgokról, amiket meg akartam nézni. Végigfutottam a listát és gondolatban kipipáltam azokat amik már megvoltak, de úgy a 10. táján rájöttem, hogy eddig az összeset kipipáltam és ez rohadtul fáj. Keserédes dolog ,,bekeretezve" látni ezt.

Amikor ezt a listát írtam, minden hely csak kép és terv volt.

Most minden hely egy történet, emlék.

Ismerem!

Ha kérnek útbaigazítást vagy kérdezik épültekeről, hogy pontosan mik is azok, tudok rá válaszolni. Nem állítom nagyképűen, hogy hát én már mindent tudok és mindent láttam, de ez a város már ismerős, szeretem, tudok róla mesélni, látom, értem.

Én tényleg azt hiszem itt van helyem, illek ide. Persze a tervemet nem adom fel még London miatt sem, ezért nem ragadok itt, de nekem ez a város marad azt hiszem az igazi és az egyetlen: Az első nagy kaland.

Elnézést! Nem lehetne most egy kicsit megállni? Én kiszállnék.

Tele van a fejem ezekkel a repkedő feliratokkal. Még ezt csináld meg, azt még fényképezd le, ne felejtsd el megfogni a Big Bent, menj még oda, utazz ide, oda és még ha lehet akkor amoda is blablabla.
Közben a család nyúz: Mit akarsz enni két hétig? Locsolod majd a kertet? Etesd ám meg a paradicsomokat is.
A barátaim hazamennek, vagy már eleve otthon vannak.
Aki nincs, az is lemond miden programot. Vasárnap is egyedül maradtam, mert Annika lemondta. Elmentem hát buszozni (vettem egy doboz ben&jerry's-t és csak buszozgattam... jó móka ugye?) közben hívott Ilona, hogy nem jön pénteken. Ma nővérem közölte, hogy nem jön Bournemouthba és Oxfordba vagy Cambridge-be is csak 16-a után (nekem az már az utolsó hétvégém és én nem hiszem hogy akkor elmennék akárhova is Londonból).
Egyedül Annika van még itt, de ő is az utolsó hónapos lázban ég, így nehéz összeegyeztetni a programjainkat...

Szóval a család pénteken elutazik két hétre. Én nagyon ráérek. Most komolyan, ha véletlen van akkora szerencsém, hogy valaki olvassa ezt a blogot, aki szeretne (és tud is) jönni Bournemouthba, akkor könyörgök szóljon!


Mostanában leginkább várost nézek, a barátaim többnyire korán mennek haza, így szinte minden hétvégi estémet valahol a városban egyedül sétálgatva töltöm. Szeretem ezt csinálni. Ilyenkor tényleg mindent látok és nem csak nézem a dolgokat beszélgetés közben. Így azért elég későn érek haza (1-2-nél előbb nem nagyon), de nem bánom. Azt hiszem az éjszakai városnézés lett a hobbim :)
Továbbá jelentem, hogy 2010 július 18-án életemben először jégkoriztam! Anikó, Rengin és a tesója persze már tudott korizni... Az első percről van is video, de szerintem azt majd csak családon belül mutogatom. Mondjuk az ötödik kör után már nagyon jól ment, mondták is a lányok, hogy tuti hazudtam és nem ez az első alkalom. Esni nem estem, de azért ez elég munkás, főleg fenéktájon. Külön öröm volt, hogy végig Justin Bieber ment a rádióban, így a kis ,,vinnyogásaihoz" tök jól tudtam ütemezni a mozdulataimat. Mintha nyálon csúsztam volna :D
Hab a tortán, hogy később a hét folyamán, mikor a magány és az unalom elvette az eszem, a chat roulette kétszer dobta ki nekem J. Biebert (chat rouletten gyorsnak kell lenni! Next, next, next, next... egyszer poén volt, kipróbáltam, de túl sok a kuki).


A jégkoris napom további részét Inával, Annikával és egy másik német lánnyal töltöttem Sohoban, majd végül csak Annikával üldögéltem a Trafalgaron fél kettőig.
Jah szobaton tesómmal voltam, ebéd china townban és vettünk újabb szerencsesütit és újra betalált! Tudom, hogy az ilyesmit csak beképzeljük, de az nem árt. Szóval a mostani: ,,A fresh start will put you on your way"
Ez azért jó mert ha látom leírva, megfogalmazva, amire vágyom, amiben reménykedem, akkor sokkal egyszerűbb kimondani. Ha már ki tudom mondani, akkor az már tudatos, és egyértelmű. Így már egyszerű :)
Hét közben nem igazán csináltam semmit. Leginkább nézelődtem, mászkáltam a házban, meg dolgoztam.
Londonban szeretem, hogy a pénztáros fiú a Tescoban rám kacsint, de nem szeretem, hogy egy másik fiú a Charing Crosson odanyomja a telefonját a fülemhez, hogy köszönjek a haverjának... végül is nem baj, csak én rosszul viselem, ha megérintenek.

Ezen a pénteken Anikó névnapját ünnepeltük. Camden Townba mentünk a Diner-be. Nekem ez a hely annyira nem jött be, plusz ittam valami hülye sört (sleeman's honey brown, ha jól emlékszem... igen, ez a név vissza kellett volna hogy tartson) és hazáig szédültem. Esküszöm egyet ittam, de mikor leszálltam a metróról tényleg azon gondolkodtam, hogy nem bírok így hazasétálni, inkább hívok taxit. Aztán mégis sikerült, majd 1 óra ágybanfekvős szédülés után el is aludtam.Szombaton pedig életem egyik legviccesebb napja kezdődött el délután 4kor (nehezen kelek). Nórával találkoztam, buszozgattunk, várost néztünk, megnéztük pár boltot, ittunk kávét, ettem kukacot, majd elmentünk az Abbey Roadra! Végre!!! Mikor odaértünk éppen egy csapat fiú fényképezkedett, mezítláb ahogy azt illik :D

Mikor befejezték mi is akartunk képet csinálni, de mi csak ketten voltunk, tehát egy fényképez, másik pózol... nem az igazi. Ezért Nóra odament a fiúkhoz és megkérte őket, hogy álljanak be. Így született ez a kép: Én voltam George Harrison.

Hihetetlenül örülök ennek a képnek. Nem tökjó? :D

Jah és igen, az előbb jól írtam, ettem kukacot. Mondhatni régi vágyam volt. Még kiskoromban láttam egy természetfilmben, ahogy a dzsungellakók a pálmabogár lárváját megsütik és megeszik. Azóta vágyom rá, hogy valamilyen formában megkóstolhassam ezeket a kis dögöket. Közben volt egy teknősöm is, ami ilyeneket evett, de azt nem akartam megenni, mert az inkább állatnak van és kb el tudom képzelni min szaporítják őket... A lényeg, hogy mióta elkezdtem a Day Zero listámat azóta ha az utamba kerül egy új dolog, lehetőség, íz, én nem hagyom ki :D
A kukac volt az első pont a listán (persze nem sorrendben csinálom), tehát így esett, hogy szombaton elmentünk a Piccadilly Circus melletti Fortnum&Mason-be (http://www.fortnumandmason.com/) ahol vettem egy zacskó bbq kukacot.
Elég eszelősen nézek, elvégre másnaposan kukacot eszek, szóval who cares? :D

És a végére még hagytam egy bónusz történetet:
Miután Nórával elváltunk én még átsétáltam a Waterloo Stationhöz. Egyszer egy blogon láttam, hogy van ott egy kicsi szobor egy egérről, ami egy könyv alól kukucskál ki (Cueno szobrához kapcsolódik). Gondoltam megkeresem, persze nem találtam ezért megkérdeztem egy ott dolgozó fekete fiút (a bőrszín azért fontos, mert így el tudjátok képzelni, mire gondolok amikor azt mondom, hogy röhögött, ugyanis ők azt nagyon tudnak :D). Szóval az állomás tele volt emberekkel, de ő készségesen meghallgatta, hogy mit akarok. Először csak nézett rám, aztán visszakérdezett. közben odajött egy másik fiú is. Elmondtam újra összenéztek és elkezdtek nevetni. Kérdezte, hogy hát tuti, hogy ez itt van? Meg most ez komoly? Közben egyre jobban nevettek, majd a fekete fiú már a kapuba kapaszkodva, összegörnyedve röhögött és közben mondogatta, hogy nem engem röhög ki csak hát... Én is nevettem persze. Mondtam neki, hogy végülis annyira nem fontos, ha nem tudják hol van, majd csekkolom, aztán egyszer visszajövök. Erre közölte, hogy nem, ne menjek el, mert most már őt is érdekli, megkérdezi rádión, ilyen közös vonalon. Elmondta, majd nagy csend. Rádióból valaki visszaszólt, hogy mi? most szórakozol? Mikor mondta, hogy nem, kérdezték, hogy miből készült a szobor, mondtam, hogy fémből. Majd a srác újra elmondta, hogy itt van egy lány, aki egy olvasó egeret keres. Mindezt vigyorogva.
És ekkor a hangosbemondóban: ,,Szolgálati közlemény! Egy olvasó egeret keresünk, aki tudja hol van, jelentkezzen a xxx kapunál."
A station tényleg tele volt, a két fiú már majdnem megszakadt a röhögéstől és akkor újra bemondták!!!
Két perc múlva jött egy harmadik emberke, hogy hát fogalma nincs hol van az egér, de neki ezt látnia kellett.
Az egeret nem találtuk meg, de sikerült pár igen kellemes percet szereznem a Waterloo egész személyzetének, az éppen ott várakozó pár száz utasnak, turistának, néhány boltosnak, taxisnak, egy egész mcdonaldsnak...
A lényeg, hogy közben azt hiszem rájöttem hol lehet az egér, szóval nemsokára megyek vissza, de ha megtalálom, akkor megkeresem a fekete fiút is és neki is megmutatom.

My name is Szabina and Im obsessed with red-haired guys

Bevallom oda vagyok értük :)
Feltétel nélkül és teljes megadással vagyok képes elolvadni egy helyes, vörös fiútól.
Ez gáz?
Pedig azt hiszem nem vagyok annyira fiúmániás. Vagyis az én életemben ez nem téma, főleg most nem.
DE a vörös haj.... Ó! az más...
Lehet eredeti vagy festett, nekem teljesen mindegy :)
És mutatok is rögtön valamit:
Yep! ez van :D
Elmondtam, most már tudjátok.

Bűntudat :)

Ismerem már magam, ezért sem lepődök meg, hogy újabb dilemma elé állít mindössze annyi, hogy írjak blogot vagy ne. Vagyis a kérdés csak annyi, hogy MOST vagy ráér holnap?
Legyen most, mert holnap szombat és blablabla... a vége úgyis az lenne, hogy elmarad egy újabb poszt.Mély levegő...kifúj...kezdjükFél négy van, de igyekszem :)Szóval az egyszerűség kedvéért, igen kreatív módon napokra bontom a dolgot (mennyire nem szeretem én így csinálni...).
Péntek: Anikóval találkoztam Golders Greenen, majd bebuszoztunk Archwayig. Onnan indultunk egy jó hosszú, esti, városnézős-sokatfényképezős sétára. A város természetesen gyönyörű volt, mi pedig minél messzebbre mentünk annál többet akartunk még látni. A St. Paul's előtt megálltunk zenét hallgatni. Nyár elején tettek ki sok helyre ilyen ,,I'm yours, play me" zongorákat. A dolog lényege nagyon egyszerű: kiteszik a zongorát, néhány kottát és aki arra jár játszhat. Senki nem ellenőrzi vagy őrzi ezeket. Én személy szerint imádom ezt, nagyon vicces. Többnyire kisgyermekes anyukák ültetik oda csemetéiket egy kicsit pötyögni, de ezúttal sikerült kifognunk egy maestrót. Nagyon jól játszott a pasi, közben pedig az emberek körülvették, énekeltek vele, nevettek, beszélgettek és a zongora teteje volt sörökkel :D és mindezt a kedvenc katedrálisom lábánál, egy hűvös péntek este, egy forró nyári nap után:
Átsétáltunk a ,,Wobbly bridge"-n is. itt persze sok-sok képet csináltunk, mert a folyó fölött állva lehet a legjobban látni a kivilágított épületeket.
Út közben ittunk shaket és volt szerencsénk találkozni sirályokkal. Nagyon félelmetesek ám, amikor a sötétben a fejed felett vijjognak és köröznek, fehér foltok és még kicsit susognak is. Kérdeztem is Anikót, hogy Hitchcockkal hogy áll :D
Jah az ott a képen egy bulihajó. Láttunk több ilyet is, hangos zene mellett buliznak a tehetős fiatalok. Legalábbis gondolom, hogy tehetősek, mert az egyik dokknál állt egy sor frakkos, csokornyakkendős és koktélruhás szimpatikus fiatal.Mikor leértünk a túlparton a hídról nagyon megörültem, mert az egyik helyen nyitva volt a folyó melletti korlát egyik kapuja és le is lehetett menni a vízhez (én azt hittem ez tilos). Mikor lent álltam víz mellett pont arról beszéltem, hogy milyen guszta és büdös, tuti van benne vízi szörny és mindjárt beránt, amikor jött A hang. Kb az egész part beleremegett, meg a sok ember aki ott állt. Bennem is megállt az ütő. Olyan volt mint a hülye filmekben, mikor a szörny bálnahangon ijesztgeti a népet. Mindenki csak nézte a nagy fekete vizet. Aztán jött újra. Majd nagy röhögés. Kiderült, hogy egy hajó kapitánya szórakozott a hangosbeszélővel. Vicces volt, ő legalábbis röhögött :)
Végül még egy lúd is előkerült a sötétből. Csak lazán elsétált a villanó vakuk fényében, a sok csodálkozó fiatal előtt.
Innen, tehát a Tate Modern elől sétáltunk végig a parton a Westminster hídig. Jajj annyira szép volt. Én ezt sajnos nem tudom leírni, sőt a képek sem adják vissza ezt. Például van ott egy kis fás rész padokkal. A fákon pici kék és fehér égők vannak, amitől az egész olyan elvarázsoltnak tűnik. Én is csak azt vettem észre, hogy milyen nagy a csend. Mindenki csak üldögélt vagy ámult. Meseszerű az egész és áhhh csak ennyi... gyönyörű!
Később már csak graffitivel fotózkodtunk, láttuk sok szerelmespárt (nem csak a hagyományos felállásban) majd a Trafalgaron buszra ültünk és hazajöttünk (kb 2-3 között értem haza).

Most látom csak, hogy kel fel a nap :)Ezt azt hiszem inkább holnap fejezem be.
Most szombat éjjel (3 óra) van és mi mást is csinálhatnék, mint fél óra nyűglődés után elkezdem végre a folytatást. Ha most nem, akkor azt hiszem sosem tenném meg.
Szombat: Oxford streeten kezdtem a napot (délután 3kor :D), mert a nagy nyári sale engem sem hagy hidegen, de ami meglepőbb, hogy a tesómat sem. Sikerült bevásárolni, úgyhogy mindenki örült és jó hangulatban indultunk Camden Townba. A csatorna partján ebédeltünk. Mexikóit, amit a piacon vettünk. Finom volt és akkora adagot adtak, hogy egyet ettünk meg ketten. Az idő szép volt, meg amúgy is kellemes ott üldögélni a robogó alakú székeken a sok fura ember között.
Később Nóra hazament én pedig elindultam a német lányokhoz. Elég sokat kellett sétálnom, mert kicsit elnéztem a metrómegállókat, szóval késtem, ezért írtam Annikának sms-t, hogy majd félidőben szedjenek össze Eustonról. Jah igen, megint meccs volt, tehát mikor találkoztunk rögtön mentünk legközelebbi pubba. Ittunk sört, néztük a meccset, én közben átöltöztem és felkészültem a bulira a mosdóban. Németek nyertek, én meg örültem (mi lett volna ha veszítenek?).

A KOKO előtt elég nagy sor volt, de mivel meghívásos volt a buli, ezért gyorsan haladtunk. A buliról túl sokat nem is tudok mondani. Nekem tetszett, de persze jobb lett volna a barátnőimmel. Annika egy német mezt viselt a vb miatt, ezért körülbelül minden harmadik ebmerrel leálltunk beszélgetni (aznap nyertek a németek). Nagyon vicces volt, ahogy a táncolók között, teljesen átszellemülve beszélgettek a fociról vadidegenekkel.Buttoned down disco:
. A zene... öhm... jó volt, vagyis lett volna, csak amikor jött egy élvezhető szám, akkor a következő tuti lecsapta a hangulatot. Plusz a többiek is kicsit bepunnyadtak (alkohol nélkül nem tudnak szórakozni rendesen, de itt meg az elég drága... Nekem ment volna, de majd Anikó névnapján :D)Mirivel

Persze azért jó sokáig maradunk, de tánc helyett többnyire Annikával beszélgettünk. Ő is kezd egy kicsit kétségbeesni, mert nemsokára mennie kell haza. Próbálunk azért tervezgetni, hogy ne legyen olyan fájdalmas és unalmas a London utáni élet. Ennek a tervnek az első pontja: Oktoberfest :D
Eddig egyszer voltam, de akkor egy csapat halálrészeg 15-16 éves némettel (cserediák voltam, egyedül magyar, idősebb náluk... ááá nem aggódtam). Nagyon remélem, hogy az ideire is eljutok. Különben is már tiszteletbeli német vagyok. Most például azzal örvendeztettem meg őket, hogy amikor németül beszéltek én is beszálltam angolul. Először meglepődtek, de aztán jót nevettek, mert én értem amit mondanak, de sajnos válaszolni már nem hiszem, hogy tudnék németül.
A buliról még talán annyit, hogy az épületnek van egy terasza, ahova mi is kimentünk. Én háttal álltam a korlátnak mikor valami nagy és meleg dörgölőzött nekem. Először azt hittem egy hatalmas, duci galamb, de ,,szerencsére" (félek a galamboktól) csak egy pasi volt az, aki éppen akkor mászott fel az ereszen :D
Végül mindenki elindult haza és persze az én buszom jött legutoljára. Egyedül álldogáltam, mikor odajött egy fiú és kérdezte, hogy hova megyek. Mondtam neki, hogy Finchleybe. Rögtön felajánlotta, hogy elvisz kocsival, amit persze én nagyon kedvesen visszautasítottam (persze hajnali 3kor máshoz sem lenne kedvem, mint szervkereskedőkkel bandázni). Végülis ottmaradt beszélgetni és kedves is volt. Aztán jött a buszom, felszálltam, ő pedig utánam kiáltott, hogy a telefonszámomat szeretné elkérni. Én:- Oh, sorry but no.

Vasárnap: Gőzöm nincs hogy hogyan és mikor keltem fel de mikor felhívtam Nórát kifejezetten fellélegeztem, hogy csak egy Hampstead Heath-i napozással akarja ünnepelni a névnapját. Vettünk kaját és az egész délutánt a fűben fekve töltöttük. Rengeteget beszélgettünk. Furcsa is ez, mert 6 évig laktunk egy kollégiumban, de soha nem kerestük egymás társaságát, most viszont úgy érzem egyre inkább egymásra találunk. Én örülök, hogy itt van és mint kiderült, ő is örül, hogy én itt vagyok :)Hampsteadről gyönyörű a kilátás a városra (ez London legmagasabb pontja), a nap sütött, volt egy kicsi szél is, lent a domb aljánál egy zenekar játszott, kutyák voltak mindenfelé, szóval egészen idilli volt minden. Igazi nyári nap. Hazafelé találtunk egy varázsüveget, amiben kékes színű, csillámló izé volt (tényleg nem tudom mi volt az), ezzel jól eljátszottunk, fényképezkedtünk. És persze hogy minden tényleg teljes legyen vettem még jégkrémet is.
(jó lenne minden ferde éjszakát így lehetne kipihenni)
Este még megnéztük a Harry Potter 4-et, aztán jöttem haza aludni.

Hétvégén és hét közben a családdal volt egy kis balhé, de nem tudom, hogy azt leírjam e.
Lehet ez a bejegyzés megint zagyvára sikerült, de legalább kész van :)

Have an ice cream! Let's enjoy this summer!

Party London

Én nem vagyok bulizós... de azt vettem észre hogy az angolok sem. Otthon általában valakinek a lakásán összeülünk, iszogatunk, készülődünk és csak 9 felé indulunk el bulizni. Itt Londonban az angolok este 6-7kor beülnek a pubba haverokkal, isznak sört, beszélgetnek. Aztán ha buliznak is, akkor is éjfél körül bezár a bazár. Persze lehet tévedek és csak rosszkor voltam rossz helyen, de múlt héten a német lányokkal pont erről beszélgettünk.

De imádják a fesztiválokat! (ahogy én is) és szerintem ebben verhetetlenek. Jó előadóik vannak és nagyon tudnak lazulni.

Szóval ha akarnak, akkor tudnak ők, de úgy mint mi magyarok, nem.

Persze vannak jó helyek pl:

KOKO ( http://www.koko.uk.com/ ) Ez volt az első szórakozóhely ahova elmentem. Tetszett nagyon :). Ha jól tudom egyik nap koncertek vannak a következőn pedig elektro zenés bulik (bocsi ha nem így mondják, de én ilyeneket nem is ismerek). Amúgy maga a hely olyan mintha egy színházba engednének be éjszakára egy rakás fiatalt, kicsit olyan réves hangulata van. Ez az egyetlen club, ahol a korosztály is valamennyire stimmelt (én 20 vagyok).

The World's End (ez egy pub én itt koncerten voltam: http://www.theworldsend.co.uk/) Érdekes. Mikor először voltam Camdenben, dec. 6 körül, a télapók csak úgy ömlöttek belőle az utcára. Állítólag ez a világon a legnagyobb pub, de ha nem is, akkor is ott lehet az első ötben. Én itt Every Avenue koncerten voltam pár hete. Jó hely, bár csak egy kisebb részét láttam, konkrétan egy alagsori termet. Nem is tudom pontosan hogy néz ki a többi része... Amúgy a koncerten nagyon furcsa volt, hogy én éreztem magam kellemetlenül és túlkorosnak a 20 teljes évemmel (szegény nővérem :D). Persze gondolom a pub részében azért nem a 16 évesek iszogatnak.

A német lányok kedvence: TigerTiger (http://www.tigertiger.co.za/site/default.asp ) Piccadilyn van. Ez azt hiszem elég turistaközpontú. Őszintén szólva én itt még nem jártam és nem is nagyon tervezem, habár január óta rágják a fülem emiatt. A baj az, hogy zeneileg nem nekem való (r'n'b meg ilyesmi ha jól tudom) meg van valami a cipőkkel... valamiféle dress code(?). Nekem csak conversem, futós cipőm, csizmáim, meg pár ilyen tornacipő jellegű lábbelim van :) szóval ha jól tudom ott engem nem szeretnek.

The Cuban: ez egy vicces hely :D (http://www.thecuban.co.uk/) Elég ha annyit mondok salsa? Itt voltunk mikor Lilla meglátogatott Londonban. Nem is tudom... jó móka meg minden, de ezen a helyen amint belépsz kb. 3 pasi mászik rád. De ha mondjuk el tudod magad engedni, akkor nagyon jól lehet itt mulatni. Hatalmas tánctér, pont elég zsúfolt, a zene a maga nemében szuper stb. Ott azt hiszem tényleg minden a táncról szól (főleg mivel a zene olyan hangos, hogy beszélgetni nem is nagyon tudnál). Itt azt hiszem a korosztály egy kicsit már magasabb, talán 25-30 lehet, de majd Lilla szól ha tévedek, mert én ezt nehezen lövöm be.

Azt hiszem több helyet nem is ismerek... oké tudom elég gáz, de én ilyen kis izé vagyok...

DE nagyon tudok vegyülni az angolokkal. Nekem ez a pubos, beülős, sörözős életforma jobban fekszik. Egy meleg nap után ennél jobb nem is lehet. Vagy Szenteste :D (igen, én a legutóbbit egy vidéki pubban töltöttem a helyi 40esekkel :).

Annikával és Inával hétvégén Kentish townban voltunk pubban (The Abbey Tavern) meccset nézni, aztán Camdenben egy másikban bulizni, de ezek elég lightosak.
Szóval ennyi az amit én mondani tudok a londoni éjszakai mókázásról, de majd igyekszem felzárkózni, úgyis edzenem kell Pestre :D
(és most jut eszembe, hogy lesz valami magyar buli Golders Green környékén)

Fruzsi, te írsz majd blogot?

Bőröndök, búcsú, új család, első hét

Vasárnap reggel Aviva elvitte Jaket és Gabyt otthonról, velük így már nem is találkoztam. Nem is tudom, jobb volt így, úgysem tudtam volna nekik mit mondani. Gondolom őket sem nagyon zavarta a dolog. 10 körül jöttem ki a szobámból inni egy teát. Anyuka a konyhában ült és kérdezte, hogy hogy szeretném, most vigyenek át vagy majd délután. Kicsit gondolkodtam, aztán kértem hogy inkább most. Ekkor láttam rajta először, hogy olyan furcsa.
Aztán még bejött a szobámba hogy segítsen és mikor látta , hogy már minden be van csomagolva meglepődve kérdezte, hogy én már mindent össze is pakoltam? Majd szomorúan körbenézett és mondta is, hogy ez mennyire szomorú.
Meglepő volt, de már úgysem számít, az egész nem számít többé.
Segítettek bepakolni a kocsiba. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy állok a kocsi mögött és azt látom, hogy a dzsip(!) csomagtartója tele van az én cuccaimmal. Nem lesz ez így jó. Hogy viszem haza? Én ugyan semmit ki nem dobok. Eleve az a reggel is úgy indult, hogy 6 vogue-ot nyomtam a kukába... na az azért fájt.
Az autóban volt még egy kis csevej, de szerencsére nem kellett messzire menni, úgyhogy nem érte el azt a kínos pontot a dolog. Ellie mellett ültem hátul. Végig mosolygott rám. Ő még nem érti az ilyesmit... furcsa ez az egész. Azt nem mondom, hogy hiányzik, de azért kicsit hozzám nőtt, ő pedig nagyon szeretett engem. Kíváncsi vagyok vajon hiányzom e neki. Biztosan. Emlékszem mikor péntekenként Clown townba mentünk négyesben Laylaval meg az ő anyukájával, akkor a kocsiban mindig ez ment:
Layla: - my mommy! my mommy!!!
Ellie: -őőő...őő...myyy...mooo...Szabiiina! This is my Szabina.
Layla: -No! My Szabiiina!
És ettől Ellie mindig nagyon kiakadt. Az utóbbi időben ha más gyerek közelebb volt hozzám (fizikailag) mint ő akkor azonnal odarohant ellökte és a lábamba kapaszkodott. Farnaz (Layla anyuja) mondta is, hogy nagyon szeret engem a gyerek és biztos nagyon fogok neki hiányozni.
Biztosan. Egy darabig, de úgyis elfelejt... És ez kicsit elszomorít.
Visszatérve, mikor megérkeztünk becsengettem. Gaby és Sam mosolyogva fogadtak, látszott hogy már vártak. Innentől már nem igazán volt lehetőség búcsúzkodni. Mark segített bevinni a cuccaimat, Avivával is már csak pár szót váltottunk. mondta, hogy bármi van, nyugodtan hívjam. Megköszönt mindent és majdnem 100szor elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem volt jobb ez a 8 hónap velük. Na most én ezzel mit kezdjek. Hát köszi, szia.
Sam és Gaby segítettek még felvinni az emeletre a cuccaimat, aztán végre találkoztam apukával is (Craig). Na ő egy érdekes figura... Eleve köntösben fogadott és elég furcsán bámult. Azóta kiderült, hogy végülis ezt minden fiatal (au pair) lánnyal megcsinálja. Persze furcsa volt, de nem kell félni nem pedo vagy ilyesmi, csak kicsit túl közvetlen, meg szereti a szépet XD. De vele is nagyon jól kijövök. Sokat beszélgetünk. Furcsa is mert az apukákkal az au pairek (akiket ismerek) nem nagyon kerülnek kapcsolatba, ahogy pl én sem Markkal. Vagyis ők csak úgy ott élnek a házban, kedvesek, de azon kívül, hogy utána is takarítasz, vasalod az ingét meg köszönsz neki, nincs nagyon más... Ráadásul mikor pl Mark már otthon volt az többnyire azt jelentette, hogy én végeztem aznapra, ő átveszi a gyerekeket, én max takarítok még, elmegyek vagy szobámban vagyok. De Craiggel jóban vagyunk. Sokat kérdezget. Például rögtön hétfő este fél11től kb 1ig néztük együtt a tv-t és közben beszélgettünk. Kedden körbemutogatta a kertet (New Castle-ből jött, a kertje a mindene) és csütörtökön megmutatta a lova pár versenyének a felvételét (ebből megint egy kései lefekvés következett). Amúgy jófej tényleg, mindig van valami mondanivalója nekem, elmondta már százszor hogy nagyon bízik benne, hogy rendesen eszek és bármit amit megkívánok, a kertbe is menjek ki néha meg ő is mesélt már sokat. A másik jó pont, hogy ő is keresztény (anyuka elvált és Craig csak Gaby mostohaapja, de imádják egymást. A lányok zsidók.) ezért Sam nagyon lazán veszi ezt a tej és hús elkülönítősdit.
Ha már úgyis róluk van szó, a lányok:
Gaby már 13 éves, így vele nincs sok gondom. Vagyis egyáltalán nincs. Nagyon közvetlen és nyílt. Azonnal barátkozott velem. Minden nap mikor hazaér a suliból, jön beszélgetni pár percet. Elmeséli, hogy mi volt aznap és engem is mindig kikérdez. Önálló is már. Pl múlt héten a szerdája szabad volt, ezért egy barátnőjével ,,shoppingolni" ment. Előtte odajött hozzám és elkérte a telefonszámom,hogy majd ír ha jön haza és akkor nekem nem kell őt itthon várnom feleslegesen. Írt is. Amúgy adott már kölcsön könyvet is (nem is én kértem, de jó könyv, tetszik). Szóval vele tényleg könnyű, 4kor hazaér aztán házit ír, telefonál, msnezik, velem beszélget stb... tini :)

Sam: Kedvelem persze vele kapcsolatban ott van a dologban, hogy azért kicsit hiányzik Aviva. Szerintem az au pair és az anyuka kapcsolata elég érdekes. Sam nagyon kedves és figyelmes. Mikor hazaér, általában hármasban (lányok) beszélgetünk kicsit. Ez olyan normális. Ő belép az ajtón, Gaby meg én lemegyünk köszönni, aztán csak úgy jön, hogy na ki hogy van, mit csinált ma.
Ő bezzeg vesz nekem joghurtot és nem is tescosat, hanem organikus nagyon márkásat. És sok tej is van, meg egyáltalán kaja (de erről mindjárt külön írok). Az egyetlen baj vele az, hogy a takarítással kapcsolatban kicsit abszurd kívánságai vannak. Négyen vagyunk, ők csak este vannak itthon, de nekem minden nap kell porszívóznom (szét kell szednem a kanapét is), port törölgetnem, mosnom, vasalnom... De megígértem(magamnak), hogy jó au pairjük leszek, tehát csinálom (persze van mikor csak nagy vonalakban). Szóval ő kicsit tisztaságmániás.
Hűtő :D --->imádom! Tele van mindig és minden van benne. A fagyasztóban is mindig van kaja, de nem csak hal. Ráadásul van egy külön szekrény tésztáknak, szószoknak, konzerveknek stb., egy másik az édességeknek, chipseknek meg ilyen bűnös dolgoknak, és egy második hűtő üdítőknek, söröknek, boroknak... Vannak fűszerek és alapanyagok főzéshez és ami a legjobb, főznek és jól is csinálják. Szóval végre nincs éhezés, és alkalmi zabálás (ha végre van kaja). Annyi csak, hogy a kis hurkáimtól nem mostanában fogok megszabadulni, mivel eddig 5 reggel ettem jégkrémet reggelire... De most nem is érdekel, majd a főiskolás élet úgyis újra kisegít.

és végül Nikol: Ő egy romániai lány, aki itt lakik az utcánkban. Hétfőn este már jött is ismerkedni, azóta már találkoztam egy barátnőjével is, aki szintén itt lakik. Jó ez így nagyon mert, ha szabad vagyok akkor elmegyünk kávézni, sétálni, beszélgetni.
Jah és a szobám: Mesés!
Rögtön a bejárt felett van, az utcára néz és nagyon kuckós :D
Az ablakot egyszerűen imádom. Tudjátok széles a párkánya, így ki lehet ülni rá. Van szekrényem, fiókosom, asztalom, éjjelim, ilyen parafa táblám amire lehet kipakolni dolgokat (amilyen vagyok nekem ez nagyon hasznos), rádióm, ágyam és működő tv-m!
Majd csinálok pár képet is mert meg kell hogy örökítem ezt :D
A kedvencem, mikor reggel felkelek, kinyitom az ablakot, még kicsit lustálkodom az ágyban, hallgatom a várost, aztán lemegyek pizsiben reggelizni, kinyitom a kerti ajtót is, evés közben rádiót hallgatok, nézem a növényeket meg a mókusokat, majd teát csinálok és nagyon örülök, hogy nyár van.
Annyira jól érzem magam. Kicsi kuckós a ház, reggel nem kell korán kelnem, egész nap egyedül vagyok, este kedves emberek vesznek körül és még mindig itt vagyok Londonban!

Június 25-26 és egy kicsi 27

Megint le vagyok maradva, pedig annyira próbálom rendesen csinálni ezt... nagyon zavaros a blog?
Most az előző hétvégémről írok. A következő bejegyzésben majd külön írok a költözésről, a búcsúról, az új családról és az első hetemről.

Pénteken találkoztam Anikóval és Renginnel (török) a Hyde parkban. Valami fesztivál volt ott egész hétvégén. Jó volt a zene, én amúgy is ilyen ,,brit rock" fajta (vagy mi) vagyok. Az emberek is elég érdekesek voltak. Egész nap meleg volt és gondolom nekik is jólesett a hűvös este és pár pint sör, mert elég barátkozós kedvükben voltak :D. Kb minden második fiú integetett meg köszönt, páran meg oda is jöttek. Nagyon sokáig voltunk a parkban, csináltunk pár vicces képet, sétálgattunk és sokat beszélgettünk meg nevettünk. Néha olyan jó ez. Munka és egy meleg nap után találkozni barátnőkkel és olyan igazán csajosan vihorászni, hülyeségekről órákon át dumálni és idétlen pofákat vágni a fényképekhez. Az hogy mindezt London szívében teheted már csak a hab a tortán. A jó zene pedig a cseresznye :)Éjfél körül indultuk haza. Renginnel ugyanarra a buszra szálltunk és egész úton arról beszélgettünk, hogy ki mihez kezd majd London után. Ezt most nem írom le, ha valakit érdekel akkor esetleg írhatok róla, de most ez ebben a postban egy nagyon hosszú off lenne.Szombat reggel későn keltem annak ellenére hogy ilyenkor én mindig dolgoztam. Nem volt kedvem felkelni és amúgy is egész héten olyan hangulatom volt mint anno a nyári szünetek előtti utolsó heteken. Nem erőlködtem már a gyerekekkel, kb azt csináltak amit akartak, nem ugráltam Ellie miatt sem, ha nem volt kedvem, akkor meg sem mozdultam, csinálhattak tényleg amit csak akartak (persze úgy hogy azért én lássam). Nem szóltam semmit, ha éppen meg akarták egymást ölni. Ez már nem az én ügyem még annyira sem mint eddig. Ha Gaby ordított, akkor csak vigyorogtam, mert tudtam, hogy már csak pár nap és soha, de tényleg SOHA többé nem kell őt látnom vagy hallanom a hangját. És tudjátok mit? A legjobb a dologban az, hogy én kiléptem ebből, de ők ugyanezt nem tehetik meg. Nekik naponta végig kell ezt csinálniuk, hallgatni a hisztit stb. Most (már az új családdal) szoktam azzal szórakoztatni magam, hogy arra gondolok pl reggel 8kor és este 7 körül, hogy most biztosan megy a hiszti és közben én itt ülök a konyhában és nyugodtan reggelizek vagy a szobámban olvasok. Ez nagyon jó és igen, elég kielégítő a lelkemnek.Eléggé eltértem a tárgytól, de ez most kikívánkozott.
Szóval délután a Hyde parkban találkoztam Nórával. Kicsit hallgattuk a zenét (James Morrison azt hiszem), ebédeltünk meg beszélgettünk a fűben ülve. Mikor elindultunk a buszhoz éppen kameráztam mikor a tömegből rám köszönt valaki. Nagyon furcsa volt, mert London elég nagy és soha nem futok csak úgy össze valakivel. Ruth volt az, Aviva tesója. Aranyos lány. Emlékszem eleinte nagyon utáltam, de később egészen összebarátkoztunk. Azt hiszem ekkor láttam utoljára.

A parkból a Somerset House-ba mentünk. Egy péntek este, azon az éjszakai túrámon voltam ott (akkor esett az eső) és akkor jöttem rá, hogy én ezt láttam az egyik blogon, amit minden nap olvasok és ott a lány egy szökőkútban rohangált. Így nem volt kérdés, hogy a legközelebbi meleg napon visszamegyek oda. Nóra kapható az ilyesmire, tehát buszra szálltunk és mentünk. Jó sokáig főttünk a buszon (oxford street-piccadily-trafalgar) úgyhogy kész megváltás volt végül belelépni a hideg vízbe. Jól szórakoztunk. Ha valaki nyáron Londonba jön, akkor tényleg menjen el a Somerset House-ba, a szökőkút nagyon vicces és jól el lehet benne hülyülni és ha átmész a hallon akkor a túloldalon a Temze partján, egy palota erkélyén normális asztalnál ülve eheted meg az ebédedet (pl otthonról hozott, vagy amit tesco-anyu ad :D).Csurom vizesen indultunk haza, de út közben úgy döntöttünk, hogy még beülünk egy pubba.
Szombat este, sör nekem, Nórának gin tonic, world cup (WC :D)... Egy szóval? Varázslatos. Többel pedig, annyira angol, hangulatos, olyasmi amit sokan meg akarnak tenni egyszer, én pl szeretném ha ez természetes lenne :D. A pub nagyon tetszett és különben is jó napom volt. Sikerült megvennem a boyfriend blézert, amit már régóta akartam (ráadásul csak 5 font volt 20 helyett), megvolt a fesztiválhangulat a Hyde parkban, köszönt egy ismerős a belvárosban, fürödtem egy szökőkútban egy gyönyörű épület udvarán, jókat beszélgettem a testvéremmel, finom angol sört ittam, egy londoni pubban, igazi angolokkal együtt nézve egy focimeccset. Lehet hogy a szerencsesüti és a Nórától kapott négylevelű lóhere is közrejátszott?:)
A meccs végét már nem vártuk meg. Én a Monumentnél akartam metróra szállni, de akárhogy simítgattam az 5 fontost, a gép nem fogadta el, ezért úgy döntöttem, hogy átsétálok a London Bridge stationhöz. A hídon megállított egy fiatal pár és kérdezték, hogy londoni vagyok e. Én meg mondtam, hogy majdnem :D Amennyire a hídról tudtam megmutogattam, hogy melyik épület micsoda, megköszönték majd mosolyogva ők balra én jobbra. Itt van két kép amit a sétám alatt csináltam:
Későn értem haza és még várt rám a pakolás. Igaz hogy bőröndből éltem, de az is igaz, hogy egy bőröndben és dobozokban nem lehet rendet tartani, tehát mindent szépen összehajtogattam, bedobozoltam, feltekertem és beletuszkoltam valamibe. 4 körül feküdtem le és 9kor keltem.
Most fáradt vagyok... és azt hiszem a költözésem történetét egy külön bejegyzésben kellene megírnom, nem csak úgy mellékesen megemlítenem ebben.
Aznap miután átköltöztem és az új családdal is lefutottam a kötelező köröket újra Somerset Houseba mentem Nórával játszani. Ez olyan igazi napszemüveges, lazulós, fagyit evős, vízben hűsölős nap volt. Szikrázó napsütés, vizes haj, koszos láb, nagy mosoly!

Víííú-víííú-víííú-víííú

Éjjel 2:39 van.
Szól egy riasztó. Már több mint egy órája. Senki nem csinál semmit.
Gondolom egy kocsi lehet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy akinek a háza előtt parkol az hogy alszik. Remélem nagyon jól és szépen kipiheni magát reggelre. Én már kevésbé leszek kisimult arcú és türelmes mikor holnap két kétévessel rohangálok körbe, mászok fiszem-faszom alagutakon át a játszóházban és közben 100szor elmondom, hogy :,,Ne húzd a haját! Ne rúgj! Ne, ne vedd el! Kérd szépen! Ne hisztizz!" és amit én kb 1000szer elmondok fél óra alatt: ,,SHARE!!!"
Beszéltem már anyuval is (hála az időeltolódásnak). Meséltem neki a múltkori kalandomat a papayával. Anyuka mondta, hogy csináljak gyümisalit (éjjel van--becézek) és a kezembe nyomott egy papayát, majd elment összeszedni a suliból a nagyokat. Én meg álltam a konyhában a papayával. Tudtam hogy mi a papaya de ilyen közel még nem kerültem hozzá (ha nincs ráírva, lehet töknek nézem). Gondolkodtam azon hogy akkor ezt most hogy? Meg kell pucolni? Mivel nem tudtam kit felhívni szépen előhalásztam a laptopom, felmentem youtubera és beírtam: How to peel papaya?
:D
Végül sikerült, boldog voltam, de aztán felvágtam....

(Azért ezt is megoldottam. Először gondoltam rá, hogy talán a magot is meg szokták enni, de aztán inkább megkóstoltam (igen, a magot:))... szar volt, de a biztonság kedvéért megnéztem egy újabb oktatófilmet a papayákról. Végül sikerült szakszerűen felaprítani és beletenni a salátába.
(Végeredmény: én nem szeretem a papayát. Túl édes.)

ui: 3:04 a riasztó nem adja fel és az ott lakók sem idegeskednek miatta. Én most azt hiszem bekattanok.
uui: 3:06 Amint közzétettem a bejegyzést, leállt a riasztó :D! Jóéjt nekem! Jóéjt nektek!

au pair ON

Lehet hülye vagyok, de nekem olyan izgalmas, hogy újra élménybeszámolós-aupaires posztot írhatok. Egyszerűen nyugodt vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Szeretek én lenni :)

Közben persze le vagyok maradva, de úgy döntöttem, hogy akármennyire is zavar, nem írok visszafelé bejegyzéseket. Ha eszembe jut valami, akkor azért azt leírom, szóval bocs hogy most kicsit ilyen zavaros lett a blog.

Pénteken a magyar lányokkal találkoztam. Anikót már régóta ismerem... öhmm vagyis nem, csak január óta, de olyan furcsa. Más au pairek közt is így van, hogy néhány hónap alatt úgy érzed mintha évek óta ismernétek egymást?
Előző vasárnap a hajókázáson (következő bejegyzésben írok erről) találkoztam még Ágival és Henivel. Ági és a barátja, Bence hívtak minket a fiú előző munkahelyére. Igazából én nem sokat tudtam arról, hogy mit, hol, kivel és hogy fogunk csinálni, de mentem, mert én mostmár semmit nem hagyok ki :). Az utolsó pillanatban a terv persze módosult, így egy kávézó helyett egy sportbár szerű helyre ültünk be. Nekem tetszett (lányok közül egyedüliként), jó persze nem rögtön, ahogy beléptem, de szerintem ha hagyod magad és felveszed a hely ritmusát, akkor bárhol lehet jól szórakozni. Csak lazán!
Szóval a bár tele volt zászlókkal, kivetítőkkel és pasikkal... rengeteggel. Igazából lányok rajtunk kívül csak elvétve voltak. De nekem tetszett, főleg mivel az Anglia-Algéria meccs miatt ránk pár kósza pislantáson kívül nem reagáltak. Najó kivéve egy dolgot... Bencének ott volt 3 ismerőse és az egyikük figyelmét sikerült felkeltenem... dejó nekem. Tényleg nem is értem. Én olyan kedves de elég antiszociális vagyok. A fiúknak ez úgy jön le hogy húúú, titokzatos, de mikor megmondom, hogy nem vagyok sem titokzatos, sem különleges, csak még jobban beindulnak. Én ezt nem értem... Szeretek barátkozni és egy ilyen baráti, ismerkedős este én is nagyon vidám, kommunikatív és barátságos vagyok, de amint fel akarnak szedni sünimódba kapcsolok. Fal fent-lent, jobbról-balról, elöl-hátul (ebben jó vagyok :)).
A másik problémám csak az volt, hogy nem ihattam, mivel egész héten hihetetlenül fájt a fejem és vettem be gyógyszert... pedig az angol sör! IMÁDOM :D
Ezzel együtt is nagyon jó estém volt. Néztük a focit, aztán biliárdoztunk. Ági és Bence együtt én pedig Norbival. Mi nyertünk :D. Szóval jófej emberek közé sikerült megint keverednem.
Elég korán eljöttünk, mert Anikóék nem szórakoztak túl jól, Bence még ment dolgozni (Ági vele), én pedig nem akartam Martinnal (helyes cseh fiú, aki nem hajlandó hozzám szólni(?!):D), Norbival és még úgy 100 másik pasival maradni. Ezért inkább egy éjszakai randi mellett döntöttem. Londonnal :)
Elsétáltam a Tower Bridge-hez, a közepén megálltam és csak néztem a várost. Olyan nagyon szép. Hihetetlen, hogy itt vagyok. Itt élek benne, de néha túlságosan természetesnek veszem, ilyenkor igyekszem nagyobbra nyitni a szemem és valahogy közelebbről nézni a részleteket, közelebb húzódni a valósághoz, a jelenhez, mert az London. Ha ez sikerül, akkor nagyon boldog vagyok. Ez pont egy ilyen este volt. Jártam már ezeken a helyeken, de teljesen más éjjel egyedül sétálgatva, nyugodtan, először egészben, aztán részleteiben megnézve látni mindezt. Ismerős, de új.
Tehát láttam a Towert, a St. Paul's katedrálist (mindig lenyűgöz, olyan hatalmas), St. Dunstan in the East kertjét, The Royal Courts of Justice épületét, a BBC-t, voltam a Sommerset House udvarán, aztán már csak sétálgattam a Charing Cross és a Trafalgar környékén. És ami a legjobb volt, hogy végig esett az eső. Ez olyan angol :)

Szombaton ,,csak" Nórával sétálgattunk a városban. Bementünk pár boltba, Tesco-anyu adott enni (Tesco-anyu= ő etet. Azért hívjuk így, mert a tescoban mindig van pár leárazott (pl délután a reggel kitett) szendvics, vagy akciós chocolate fudge brownies ben&jerry's fagyi (ezért van az hogy a biztonság kedvéért Anikó, Nóra és én mindig tartunk a táskánkban kiskalanat... nem vicces ám mikor a város közepén, egy padon, fém kanállal esszük a nagy doboz fagyit) vagy mostanság finom szamóca. Szóval szeretjük :)). Regent's parkban egy padon ülve ettünk, játszótéren játszottunk majd mivel nagyon (tényleg nagyon-nagyon) hideg volt elsétáltunk Camden Townba és pár bolt után a Costában melegedtünk fel egy finom kávéval.

Vasárnap későn keltem fel, de ez szerencsét is hozott, mert végre sikerült beszélnem Annikával (német lány, ő a kedvencem). Szegény, újabban hétvégén is dolgoznia kell. Átmeneti ugyan, de szemétség. Remélem hamarosan találkozunk is.
A buszos utamról írnom kell. Nem árt tudni, hogy itt Londonban a buszok elég önálló életet élnek. Felszállhatsz, de az útirány és a végállomás néha változhat. Eddig ez az utam volt a legviccesebb. Eleve nem jött busz, aztán mikor végre sikerült felszállni a sofőr kedvesen közölte, hogy megyünk, de még nem tudja hova. Egy biztos: nem Aldwychoz. Ilyenkor mindenki vár... Később szólt, hogy akkor megyünk az Oxford Circusre (nem vészes, ugyanaz az irány, csak ott letesz és a következő busz visz tovább). Az út alatt először egy megállóból nem bírt elindulni, majd egy tolószékes után nem tudta visszahúzni a rámpát. Mindeközben a hangosbeszélőn folyamatos interakcióban volt velünk. Ő beszélt, mondta, hogy hát lehet innen nem tudunk tovább menni, jó akkor indulunk, nem mégsem, de igen.... az utasok pedig különböző hangokkal fejezték ki nemtetszésüket vagy örömüket. Közben én egy nő mellett ültem aki zenét hallgatott és headbangelt... :D Végül még utoljára módosították a végállomást így egy kicsivel az Oxford Circus előtt letett ez az álomjárat.
A délután további részét újra tesómmal töltöttem. Többnyire China Townban és a Sohoban sétáltunk. Ebédre chicken bunt és szerencsesütit ettem: ,,Keep me and fortune will always be with you".

Végül a Starbucksban ittunk epres cappuccinot, ami hiba volt, mert utána kint nagyon fáztam. Nyár van :D
Este babysitteltem, és nagyon későn feküdtem le.
Járok futni, hétvégén költözöm az új családhoz és mostanában még az óráimat is fel kell vennem. Jah és el ne felejtsétek, hogy a héten lesz Szent Iván éjszakája... nekem ez a kedvenc ,,ünnepem" :)
Végül mire megírtam ezt a bejegyzést, úgy döntöttem, hogy írok még egy ,,ami kimaradt" posztot. Tehát nemsokára jön a következő.

SIKERÜLT! IGEN! IGEN! IGEEEN!

"people can live one hundred years without living a minute. if you climb up there with me, that's one less minute you havn't live."

Hamarosan új családhoz költözök!
Pénteken találkoztam velük, szombaton felhívtak a referenciák miatt, mivel már csak egy másik lány és én maradtunk... Vasárnap éppen a 0. hosszúsági fok nyugati oldalán (Greenwich tudjátok) álltam, amikor csörgött a telefonom. Láttam Sam az (ő az új host-mom). Felvettem és mondta, hogy beszélt Avivával és hát csak jót és szépet hallott ezért szeretné nekem felajánlani az állást. Hát először nem is esett le... Hallottam a szót hogy offer, de nem bírta bevenni az agyam :)
Ez olyan furcsa, mivel igazából tudtam, hogy engem fognak választani. Ez persze hülyén hangzik, de az ember attól függetlenül, hogy izgul meg kételkedik állandóan, nagyon is tudja, hogy mi lesz, mit kell tennie, mit fog választani stb... szerintem.
Mikor letettem a telefont, csak csendben odasétáltam a lányokhoz és mondtam nekik, hogy megvan. Anikó persze a tömeg közepén elkezdett ugrálva ujjongani :D nagyon vicces volt. Mindenki nagyon örült... csak én nem. Vagyis örültem persze, hiszen fantasztikus ez a család, csak hát pont ez a baj... ezért nem akarom őket átvágni.
Én csak augusztus végig tudok maradni. Ők pedig kifejezetten hosszabb távra keresnek valakit. A lényeg, hogy múltkor, amikor a költözés után nem volt netem, tesómat kértem meg, hogy figyelje a hirdetéseket. Ő találta ezt a családot is. És mivel senki nem keres csak nyárra au pairt én pedig már nagyon kétségbe voltam esve, hogy akkor ez ennyi volt, mehetek haza pár hét múlva, belementem hogy mondjuk azt, hogy decemberig tudok maradni... Szóval a baj az, hogy az új család egyszerűen tökéletes számomra, rögtön megtaláltuk a közös hangot, de én már 3szor kellett, hogy a szemükbe hazudjak. Sam direkt megkérdezte, hogy akkor tuti addig tudok e maradni.... mit mondhattam volna? Akarom őket, akarom Londont. Bűntudatom van, de még milyen! Egy dög vagyok. De most komolyan mit kellene tennem? Szar érzés tényleg és már eszembe jutott, hogy akkor inkább hazamegyek, ha itt végeztem, de ez így nem fair! Itt van most a lehetőség, hogy két hónapig egy szuper családnál éljek, itt Londonban. Nem is arról van szó,hogy megérdemlem, csak hogy lehet nem ártana egyszer csak magamra gondolni, azt tenni ami számomra előnyös. Mondjuk ez a lelkiismeretfurdalás dolog nagyon szar, de megfogadtam, hogy én leszek a valaha volt legjobb au pairük! A maximumot kapják.

A családról és munkáról: Eddig még csak Sam-el(anyuka) és Gaby-val(egyke lány) találkoztam. Gaby 13 éves és igazából csak azért kell nekik au pair, hogy amikor ő hazajön 4kor a suliból ne legyen egyedül 7ig (szülők hazaérkezése). A dolgom annyi, hogy legyek ott vele, néha beszélgessünk, de nem kell különösebben tutujgatni, mert házit ír, tv-t néz, msnezik stb... Amúgy anyuka jófej és Gabyval is rögtön megtaláltuk a hangot. Vele menni fog ez nővér/barátnő dolog. Kb százszor elmondták már, hogy mennyire szimpatikus vagyok. Nekem is ők!
Ezen kívül takarítanom kell. Ez elég vicces, mivel Sam kérdezte, hogy akkor ez nekem baj e. Én meg néztem, hogy mi? Hát a takarítás. Mivel a mostani lány nem akar takarítani. Nem akartam nekik elmesélni részletesebben, hogy honnan is költözök majd hozzájuk :). Mikor végigvittek a házban az örömöm csak fokozódott. Pici ház, pici kerttel. Földszinten van konyha, ebédlő, nappali és egy wc. Fent 3 szoba, 1 fürdőszoba+wc, és egy dolgozó. Ennyi :D
Kérdezték, hogy tetszik e, én meg csak vigyorogtam, hogy olyan cosy. Mert tényleg az :) Tetszik nagyon!
Szóval vár az új kaland és igaz, hogy most egy kicsit magamat kell megerőszakolnom (a hazugság miatt), de mikor nem? Újra nem tudom mi lesz, de ez egy lépés és nekem ez elég. Tudjátok: mozgásban lenni, nekem ez kell :)

ui: köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem, gondolt rám. Köszönöm Lilla, hogy... öhm mindent basszus, tudod, hogy nélküled már 1000szer ,,meghaltam" volna.
És köszönöm a kommenteket is! El sem tudjátok képzelni milyen érzés, mikor dühösen tervezgetem, hogy hogy fogom a billentyűzetet püfölve leírni a következő szarságot, amiben a család jóvoltából részem lehetett. Ám akkor meglátom ezeket a kedves üzeneteket, izgatott leszek és bár nem ismerlek (kivéve Lillát) de imádlak titeket :D Ettől megnyugszom és nem írok egy újabb hisztis bejegyzést. Sajnos nem tudom rendesen megfogalmazni mennyire jó és fontos ez nekem, de valami ilyesmi. Szóval Köszönöm Dóri! Köszönöm Évi! Köszönöm Fruzsi! Köszönöm Emma! És köszönöm a rendszeres olvasóknak is (szoktam ám figyelni a hit countert :D) meg azoknak akik felvettek listára!
Mostmár kezdek megnyugodni és a fejem is lassan kitisztul plusz nyár van (21 fok XD) szóval jönnek majd a vidám posztok és képek, mert London meseszép!

FunFunFun

Tegnap Gaby és Jake összeverekedett a M&S közepén. Nevetséges XD
Ma Ellievel:

Nem akarok már sem a családról sem pedig a gondjaimról írni... egyszerűen unom már.
Éppen ezért elmondom, hogy ma sikeresen eljutottam az út túloldalán levő Costaba (Starbucks is pont mellette van :P) este pedig tesómmal frizbiztem egy szép highgate wood-i mezőn. FunFunFun :D

Ez most nem vidám, nem au pair

Miért nem lehetek én egyszer az, akinek nem a rossz jut? Mindig a neheze és soha semmi nem oldódik meg... nagyon elegem van már. Persze nem adom fel soha, de egyre jobban dühít a dolog. Szar érzés, hogy csak gyűlik bennem a harag, mindig lenyelek mindent, mert mást nem is tehetek... Évek óta csak szívok!
Nem akarom hogy könnyű legyen, csak legyen normális, mint másoknak.
Nekem mindig a szarabb jut.
Aki nem érti annak egy példa:
Kijutottam Londonba. Szar családot kaptam. Egyre rosszabb lett.
Tv elromlott, olvastam.
A házat elkezdték lebontani. Fürdőszobámnak annyi, wc az ágyam mellé került.
Március 27 óta élek bőröndökből. Közben a ház egyre több része le lett bontva. Átköltöztem a studyba... tele volt pókokkal, tényleg minden nap kettőt-hármat nyírtam ki (éjjel mikor a párnámon, a fejem mellett mászik nem tudok kedves és állatbarát lenni).
Munkám van, de összevissza. Hülye család.
Jött nagymama.
Anyuka bejelentette, hogy nekik csak július 7-ig kellek.
Most vasárnap átköltöztünk ide, Temple Fortunera. A szobámon nincs ablak, a berendezés csupán egy ágy és a bőröndök. Olyan mint egy doboz, de legalább nincsenek pókok (és levegő sem).
Kaja nincs, anyukáék vesznek minden este kész kaját, maguknak.
Tv nincs, internet tegnap óta van, néha.
Másik családot nem találtam eddig.
És ez tényleg csak az, ami most minden erőlködés nélkül eszembe jut.

Hogy mi vár rám? Szeretném befejezni a sulit, megkapni a diplomám, és amint lehet újra útra kelni, de addig eljutni elég nehéz lesz. Szépen hazamegyek, visszaköltözök Pestre (Budára soha többé) és normálisan tanulok, gyakornok leszek valami újságnál és közben dolgozok. DE otthon tényleg nincs senkim. A családom minden tagjának saját külön élete van... Anya NY-ban, Apa Fehértón, Nóra meg ki tudja hol. Barátaim jó messze, összevissza... Kivel fogok lakni? Miből fogok élni? Szeret a családom, én is szeretem őket... de nem vagyunk együtt és én egyedül leszek.

Mindössze annyit akarok, hogy normális legyen nekem is. Szimpla au pair akartam lenni egy szimpla családnál. Szerintem elég nyilvánvaló, hogy ha ezt kibírtam, akkor a sima családok, sima hülyeségeit kb észre sem vettem volna.
És basszameg nem fair, hogy itt van a többi lány, akik mennének haza és különösebben nem is szeretik ezt a várost, és vagyok én, aki majd megőrül Londonért, de mégis nekem kell hazamennem! Hát tényleg olyan rettentő nagy baj lenne, ha egyszer az életben nekem lenne jó (nem jobb mint az átlagnak) és legalább azt az egy rohadt hónapot még itt tölthetném.
Én úgy gondolom, hogy a gondjaink belőlünk fakadnak, ezért is nem változik azzal különösebben semmi, ha messzire mész. Írtam már, hogy a környezet változhat, de magadból nem léphetsz ki... De akkor sem hiszem el, hogy én ennyire nagyon különböznék másoktól. Tudom, hogy másoknak is vannak problémái és gondjai, de nem hiszem el, hogy van még egy ekkora szerencsétlen, aki minden lépésénél megbotlik és minden irányból csak a pofonokat kapja.
Ez nem panaszkodás. Nem félek, nem aggódok, boldog vagyok, bátor, erős és fiatal. De a blog írása sokat segít, ennyi az egész. Most ezt leírtam és minden mehet tovább. Igen jöhet a következő adag, leszarom, az én idegeimet lehet húzni. Szórakozzunk!