Apa

Telihold van. Már egy órája forgolódok, minden rossz, ha párnára teszem a fejem akkor hallom a szívemet, ha lábam kilóg takaró alól akkor viszket (hogy mi az összefüggés??), a hátamnak melege van és a karjaimmal egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
Szóval nálam ilyen egy telihold, persze főleg nyáron szenvedek ezzel. Amúgy itt Londonban nincsenek csillagok, vagyis vannak, de nem látszódnak. Mikor otthon voltam pont éjjel értünk haza és ahogy kiszálltam a ház előtt a kocsiból, megláttam az erdő felett az égboltot. Hihetetlen volt. Felnéztem és olyan volt mintha be akarna szippantani. Pedig hányszor láttam már, és laktam már Pesten is, de London után akkor is sokkoló volt.
Apa sem tud soha aludni, mikor ilyen az éjszaka. Mikor kisebb voltam (persze még 1-2 éve is előfordult) sokszor volt, hogy ilyenkor felkeltünk és az éjszaka közepén pizsiben elindultuk sétálni a földúton papucsban. Ilyenkor mindig nagyon jókat beszélgettünk vagy csak hallgattuk a csendet, kutyákat, tücsköket, denevéreket...
Hiányzik apa nagyon.

Az az igazság, hogy a hétköznapokban nem is igazán jut eszembe a családom, de ilyen helyzetekben mint például ez a mostani, kicsit elszorul a torkom és csak szeretnék egy pillanatra hazamenni, megölelni apát és az ő kicsi lánya lenni. De azután újra elmennék...

Továbbá...

Nem tudnám ezt a munkát csinálni még akár fél évig sem. Lehet ha hazamennék egy kis pihenőre, utána újra belelendülnék, de nem hiszem hogy annyi elég lenne. Talán ha befejeztem a sulit, leszek au pair valahol máshol.
De most nekem elegem van. Szeretnék már úgy élni, hogy este nem kell egy kurva megjegyzést sem hallanom arról, hogy éppen hol talált Sam egy porszemet vagy egy vízkőcsíkot...

Kezdem elfogadni azt hogy vége. Vannak terveim. Tudjátok mi a legjobb, amit itt ,,tanultam"?
Az hogy nagyban tervezek. Nem vagyok már nyuszi.

Pipa

Rendezgetem a dolgaimat és a kezembe került az a lista, amit az első pár héten írtam, azokról a helyekről és dolgokról, amiket meg akartam nézni. Végigfutottam a listát és gondolatban kipipáltam azokat amik már megvoltak, de úgy a 10. táján rájöttem, hogy eddig az összeset kipipáltam és ez rohadtul fáj. Keserédes dolog ,,bekeretezve" látni ezt.

Amikor ezt a listát írtam, minden hely csak kép és terv volt.

Most minden hely egy történet, emlék.

Ismerem!

Ha kérnek útbaigazítást vagy kérdezik épültekeről, hogy pontosan mik is azok, tudok rá válaszolni. Nem állítom nagyképűen, hogy hát én már mindent tudok és mindent láttam, de ez a város már ismerős, szeretem, tudok róla mesélni, látom, értem.

Én tényleg azt hiszem itt van helyem, illek ide. Persze a tervemet nem adom fel még London miatt sem, ezért nem ragadok itt, de nekem ez a város marad azt hiszem az igazi és az egyetlen: Az első nagy kaland.

Elnézést! Nem lehetne most egy kicsit megállni? Én kiszállnék.

Tele van a fejem ezekkel a repkedő feliratokkal. Még ezt csináld meg, azt még fényképezd le, ne felejtsd el megfogni a Big Bent, menj még oda, utazz ide, oda és még ha lehet akkor amoda is blablabla.
Közben a család nyúz: Mit akarsz enni két hétig? Locsolod majd a kertet? Etesd ám meg a paradicsomokat is.
A barátaim hazamennek, vagy már eleve otthon vannak.
Aki nincs, az is lemond miden programot. Vasárnap is egyedül maradtam, mert Annika lemondta. Elmentem hát buszozni (vettem egy doboz ben&jerry's-t és csak buszozgattam... jó móka ugye?) közben hívott Ilona, hogy nem jön pénteken. Ma nővérem közölte, hogy nem jön Bournemouthba és Oxfordba vagy Cambridge-be is csak 16-a után (nekem az már az utolsó hétvégém és én nem hiszem hogy akkor elmennék akárhova is Londonból).
Egyedül Annika van még itt, de ő is az utolsó hónapos lázban ég, így nehéz összeegyeztetni a programjainkat...

Szóval a család pénteken elutazik két hétre. Én nagyon ráérek. Most komolyan, ha véletlen van akkora szerencsém, hogy valaki olvassa ezt a blogot, aki szeretne (és tud is) jönni Bournemouthba, akkor könyörgök szóljon!


Mostanában leginkább várost nézek, a barátaim többnyire korán mennek haza, így szinte minden hétvégi estémet valahol a városban egyedül sétálgatva töltöm. Szeretem ezt csinálni. Ilyenkor tényleg mindent látok és nem csak nézem a dolgokat beszélgetés közben. Így azért elég későn érek haza (1-2-nél előbb nem nagyon), de nem bánom. Azt hiszem az éjszakai városnézés lett a hobbim :)
Továbbá jelentem, hogy 2010 július 18-án életemben először jégkoriztam! Anikó, Rengin és a tesója persze már tudott korizni... Az első percről van is video, de szerintem azt majd csak családon belül mutogatom. Mondjuk az ötödik kör után már nagyon jól ment, mondták is a lányok, hogy tuti hazudtam és nem ez az első alkalom. Esni nem estem, de azért ez elég munkás, főleg fenéktájon. Külön öröm volt, hogy végig Justin Bieber ment a rádióban, így a kis ,,vinnyogásaihoz" tök jól tudtam ütemezni a mozdulataimat. Mintha nyálon csúsztam volna :D
Hab a tortán, hogy később a hét folyamán, mikor a magány és az unalom elvette az eszem, a chat roulette kétszer dobta ki nekem J. Biebert (chat rouletten gyorsnak kell lenni! Next, next, next, next... egyszer poén volt, kipróbáltam, de túl sok a kuki).


A jégkoris napom további részét Inával, Annikával és egy másik német lánnyal töltöttem Sohoban, majd végül csak Annikával üldögéltem a Trafalgaron fél kettőig.
Jah szobaton tesómmal voltam, ebéd china townban és vettünk újabb szerencsesütit és újra betalált! Tudom, hogy az ilyesmit csak beképzeljük, de az nem árt. Szóval a mostani: ,,A fresh start will put you on your way"
Ez azért jó mert ha látom leírva, megfogalmazva, amire vágyom, amiben reménykedem, akkor sokkal egyszerűbb kimondani. Ha már ki tudom mondani, akkor az már tudatos, és egyértelmű. Így már egyszerű :)
Hét közben nem igazán csináltam semmit. Leginkább nézelődtem, mászkáltam a házban, meg dolgoztam.
Londonban szeretem, hogy a pénztáros fiú a Tescoban rám kacsint, de nem szeretem, hogy egy másik fiú a Charing Crosson odanyomja a telefonját a fülemhez, hogy köszönjek a haverjának... végül is nem baj, csak én rosszul viselem, ha megérintenek.

Ezen a pénteken Anikó névnapját ünnepeltük. Camden Townba mentünk a Diner-be. Nekem ez a hely annyira nem jött be, plusz ittam valami hülye sört (sleeman's honey brown, ha jól emlékszem... igen, ez a név vissza kellett volna hogy tartson) és hazáig szédültem. Esküszöm egyet ittam, de mikor leszálltam a metróról tényleg azon gondolkodtam, hogy nem bírok így hazasétálni, inkább hívok taxit. Aztán mégis sikerült, majd 1 óra ágybanfekvős szédülés után el is aludtam.Szombaton pedig életem egyik legviccesebb napja kezdődött el délután 4kor (nehezen kelek). Nórával találkoztam, buszozgattunk, várost néztünk, megnéztük pár boltot, ittunk kávét, ettem kukacot, majd elmentünk az Abbey Roadra! Végre!!! Mikor odaértünk éppen egy csapat fiú fényképezkedett, mezítláb ahogy azt illik :D

Mikor befejezték mi is akartunk képet csinálni, de mi csak ketten voltunk, tehát egy fényképez, másik pózol... nem az igazi. Ezért Nóra odament a fiúkhoz és megkérte őket, hogy álljanak be. Így született ez a kép: Én voltam George Harrison.

Hihetetlenül örülök ennek a képnek. Nem tökjó? :D

Jah és igen, az előbb jól írtam, ettem kukacot. Mondhatni régi vágyam volt. Még kiskoromban láttam egy természetfilmben, ahogy a dzsungellakók a pálmabogár lárváját megsütik és megeszik. Azóta vágyom rá, hogy valamilyen formában megkóstolhassam ezeket a kis dögöket. Közben volt egy teknősöm is, ami ilyeneket evett, de azt nem akartam megenni, mert az inkább állatnak van és kb el tudom képzelni min szaporítják őket... A lényeg, hogy mióta elkezdtem a Day Zero listámat azóta ha az utamba kerül egy új dolog, lehetőség, íz, én nem hagyom ki :D
A kukac volt az első pont a listán (persze nem sorrendben csinálom), tehát így esett, hogy szombaton elmentünk a Piccadilly Circus melletti Fortnum&Mason-be (http://www.fortnumandmason.com/) ahol vettem egy zacskó bbq kukacot.
Elég eszelősen nézek, elvégre másnaposan kukacot eszek, szóval who cares? :D

És a végére még hagytam egy bónusz történetet:
Miután Nórával elváltunk én még átsétáltam a Waterloo Stationhöz. Egyszer egy blogon láttam, hogy van ott egy kicsi szobor egy egérről, ami egy könyv alól kukucskál ki (Cueno szobrához kapcsolódik). Gondoltam megkeresem, persze nem találtam ezért megkérdeztem egy ott dolgozó fekete fiút (a bőrszín azért fontos, mert így el tudjátok képzelni, mire gondolok amikor azt mondom, hogy röhögött, ugyanis ők azt nagyon tudnak :D). Szóval az állomás tele volt emberekkel, de ő készségesen meghallgatta, hogy mit akarok. Először csak nézett rám, aztán visszakérdezett. közben odajött egy másik fiú is. Elmondtam újra összenéztek és elkezdtek nevetni. Kérdezte, hogy hát tuti, hogy ez itt van? Meg most ez komoly? Közben egyre jobban nevettek, majd a fekete fiú már a kapuba kapaszkodva, összegörnyedve röhögött és közben mondogatta, hogy nem engem röhög ki csak hát... Én is nevettem persze. Mondtam neki, hogy végülis annyira nem fontos, ha nem tudják hol van, majd csekkolom, aztán egyszer visszajövök. Erre közölte, hogy nem, ne menjek el, mert most már őt is érdekli, megkérdezi rádión, ilyen közös vonalon. Elmondta, majd nagy csend. Rádióból valaki visszaszólt, hogy mi? most szórakozol? Mikor mondta, hogy nem, kérdezték, hogy miből készült a szobor, mondtam, hogy fémből. Majd a srác újra elmondta, hogy itt van egy lány, aki egy olvasó egeret keres. Mindezt vigyorogva.
És ekkor a hangosbemondóban: ,,Szolgálati közlemény! Egy olvasó egeret keresünk, aki tudja hol van, jelentkezzen a xxx kapunál."
A station tényleg tele volt, a két fiú már majdnem megszakadt a röhögéstől és akkor újra bemondták!!!
Két perc múlva jött egy harmadik emberke, hogy hát fogalma nincs hol van az egér, de neki ezt látnia kellett.
Az egeret nem találtuk meg, de sikerült pár igen kellemes percet szereznem a Waterloo egész személyzetének, az éppen ott várakozó pár száz utasnak, turistának, néhány boltosnak, taxisnak, egy egész mcdonaldsnak...
A lényeg, hogy közben azt hiszem rájöttem hol lehet az egér, szóval nemsokára megyek vissza, de ha megtalálom, akkor megkeresem a fekete fiút is és neki is megmutatom.

My name is Szabina and Im obsessed with red-haired guys

Bevallom oda vagyok értük :)
Feltétel nélkül és teljes megadással vagyok képes elolvadni egy helyes, vörös fiútól.
Ez gáz?
Pedig azt hiszem nem vagyok annyira fiúmániás. Vagyis az én életemben ez nem téma, főleg most nem.
DE a vörös haj.... Ó! az más...
Lehet eredeti vagy festett, nekem teljesen mindegy :)
És mutatok is rögtön valamit:
Yep! ez van :D
Elmondtam, most már tudjátok.

Bűntudat :)

Ismerem már magam, ezért sem lepődök meg, hogy újabb dilemma elé állít mindössze annyi, hogy írjak blogot vagy ne. Vagyis a kérdés csak annyi, hogy MOST vagy ráér holnap?
Legyen most, mert holnap szombat és blablabla... a vége úgyis az lenne, hogy elmarad egy újabb poszt.Mély levegő...kifúj...kezdjükFél négy van, de igyekszem :)Szóval az egyszerűség kedvéért, igen kreatív módon napokra bontom a dolgot (mennyire nem szeretem én így csinálni...).
Péntek: Anikóval találkoztam Golders Greenen, majd bebuszoztunk Archwayig. Onnan indultunk egy jó hosszú, esti, városnézős-sokatfényképezős sétára. A város természetesen gyönyörű volt, mi pedig minél messzebbre mentünk annál többet akartunk még látni. A St. Paul's előtt megálltunk zenét hallgatni. Nyár elején tettek ki sok helyre ilyen ,,I'm yours, play me" zongorákat. A dolog lényege nagyon egyszerű: kiteszik a zongorát, néhány kottát és aki arra jár játszhat. Senki nem ellenőrzi vagy őrzi ezeket. Én személy szerint imádom ezt, nagyon vicces. Többnyire kisgyermekes anyukák ültetik oda csemetéiket egy kicsit pötyögni, de ezúttal sikerült kifognunk egy maestrót. Nagyon jól játszott a pasi, közben pedig az emberek körülvették, énekeltek vele, nevettek, beszélgettek és a zongora teteje volt sörökkel :D és mindezt a kedvenc katedrálisom lábánál, egy hűvös péntek este, egy forró nyári nap után:
Átsétáltunk a ,,Wobbly bridge"-n is. itt persze sok-sok képet csináltunk, mert a folyó fölött állva lehet a legjobban látni a kivilágított épületeket.
Út közben ittunk shaket és volt szerencsénk találkozni sirályokkal. Nagyon félelmetesek ám, amikor a sötétben a fejed felett vijjognak és köröznek, fehér foltok és még kicsit susognak is. Kérdeztem is Anikót, hogy Hitchcockkal hogy áll :D
Jah az ott a képen egy bulihajó. Láttunk több ilyet is, hangos zene mellett buliznak a tehetős fiatalok. Legalábbis gondolom, hogy tehetősek, mert az egyik dokknál állt egy sor frakkos, csokornyakkendős és koktélruhás szimpatikus fiatal.Mikor leértünk a túlparton a hídról nagyon megörültem, mert az egyik helyen nyitva volt a folyó melletti korlát egyik kapuja és le is lehetett menni a vízhez (én azt hittem ez tilos). Mikor lent álltam víz mellett pont arról beszéltem, hogy milyen guszta és büdös, tuti van benne vízi szörny és mindjárt beránt, amikor jött A hang. Kb az egész part beleremegett, meg a sok ember aki ott állt. Bennem is megállt az ütő. Olyan volt mint a hülye filmekben, mikor a szörny bálnahangon ijesztgeti a népet. Mindenki csak nézte a nagy fekete vizet. Aztán jött újra. Majd nagy röhögés. Kiderült, hogy egy hajó kapitánya szórakozott a hangosbeszélővel. Vicces volt, ő legalábbis röhögött :)
Végül még egy lúd is előkerült a sötétből. Csak lazán elsétált a villanó vakuk fényében, a sok csodálkozó fiatal előtt.
Innen, tehát a Tate Modern elől sétáltunk végig a parton a Westminster hídig. Jajj annyira szép volt. Én ezt sajnos nem tudom leírni, sőt a képek sem adják vissza ezt. Például van ott egy kis fás rész padokkal. A fákon pici kék és fehér égők vannak, amitől az egész olyan elvarázsoltnak tűnik. Én is csak azt vettem észre, hogy milyen nagy a csend. Mindenki csak üldögélt vagy ámult. Meseszerű az egész és áhhh csak ennyi... gyönyörű!
Később már csak graffitivel fotózkodtunk, láttuk sok szerelmespárt (nem csak a hagyományos felállásban) majd a Trafalgaron buszra ültünk és hazajöttünk (kb 2-3 között értem haza).

Most látom csak, hogy kel fel a nap :)Ezt azt hiszem inkább holnap fejezem be.
Most szombat éjjel (3 óra) van és mi mást is csinálhatnék, mint fél óra nyűglődés után elkezdem végre a folytatást. Ha most nem, akkor azt hiszem sosem tenném meg.
Szombat: Oxford streeten kezdtem a napot (délután 3kor :D), mert a nagy nyári sale engem sem hagy hidegen, de ami meglepőbb, hogy a tesómat sem. Sikerült bevásárolni, úgyhogy mindenki örült és jó hangulatban indultunk Camden Townba. A csatorna partján ebédeltünk. Mexikóit, amit a piacon vettünk. Finom volt és akkora adagot adtak, hogy egyet ettünk meg ketten. Az idő szép volt, meg amúgy is kellemes ott üldögélni a robogó alakú székeken a sok fura ember között.
Később Nóra hazament én pedig elindultam a német lányokhoz. Elég sokat kellett sétálnom, mert kicsit elnéztem a metrómegállókat, szóval késtem, ezért írtam Annikának sms-t, hogy majd félidőben szedjenek össze Eustonról. Jah igen, megint meccs volt, tehát mikor találkoztunk rögtön mentünk legközelebbi pubba. Ittunk sört, néztük a meccset, én közben átöltöztem és felkészültem a bulira a mosdóban. Németek nyertek, én meg örültem (mi lett volna ha veszítenek?).

A KOKO előtt elég nagy sor volt, de mivel meghívásos volt a buli, ezért gyorsan haladtunk. A buliról túl sokat nem is tudok mondani. Nekem tetszett, de persze jobb lett volna a barátnőimmel. Annika egy német mezt viselt a vb miatt, ezért körülbelül minden harmadik ebmerrel leálltunk beszélgetni (aznap nyertek a németek). Nagyon vicces volt, ahogy a táncolók között, teljesen átszellemülve beszélgettek a fociról vadidegenekkel.Buttoned down disco:
. A zene... öhm... jó volt, vagyis lett volna, csak amikor jött egy élvezhető szám, akkor a következő tuti lecsapta a hangulatot. Plusz a többiek is kicsit bepunnyadtak (alkohol nélkül nem tudnak szórakozni rendesen, de itt meg az elég drága... Nekem ment volna, de majd Anikó névnapján :D)Mirivel

Persze azért jó sokáig maradunk, de tánc helyett többnyire Annikával beszélgettünk. Ő is kezd egy kicsit kétségbeesni, mert nemsokára mennie kell haza. Próbálunk azért tervezgetni, hogy ne legyen olyan fájdalmas és unalmas a London utáni élet. Ennek a tervnek az első pontja: Oktoberfest :D
Eddig egyszer voltam, de akkor egy csapat halálrészeg 15-16 éves némettel (cserediák voltam, egyedül magyar, idősebb náluk... ááá nem aggódtam). Nagyon remélem, hogy az ideire is eljutok. Különben is már tiszteletbeli német vagyok. Most például azzal örvendeztettem meg őket, hogy amikor németül beszéltek én is beszálltam angolul. Először meglepődtek, de aztán jót nevettek, mert én értem amit mondanak, de sajnos válaszolni már nem hiszem, hogy tudnék németül.
A buliról még talán annyit, hogy az épületnek van egy terasza, ahova mi is kimentünk. Én háttal álltam a korlátnak mikor valami nagy és meleg dörgölőzött nekem. Először azt hittem egy hatalmas, duci galamb, de ,,szerencsére" (félek a galamboktól) csak egy pasi volt az, aki éppen akkor mászott fel az ereszen :D
Végül mindenki elindult haza és persze az én buszom jött legutoljára. Egyedül álldogáltam, mikor odajött egy fiú és kérdezte, hogy hova megyek. Mondtam neki, hogy Finchleybe. Rögtön felajánlotta, hogy elvisz kocsival, amit persze én nagyon kedvesen visszautasítottam (persze hajnali 3kor máshoz sem lenne kedvem, mint szervkereskedőkkel bandázni). Végülis ottmaradt beszélgetni és kedves is volt. Aztán jött a buszom, felszálltam, ő pedig utánam kiáltott, hogy a telefonszámomat szeretné elkérni. Én:- Oh, sorry but no.

Vasárnap: Gőzöm nincs hogy hogyan és mikor keltem fel de mikor felhívtam Nórát kifejezetten fellélegeztem, hogy csak egy Hampstead Heath-i napozással akarja ünnepelni a névnapját. Vettünk kaját és az egész délutánt a fűben fekve töltöttük. Rengeteget beszélgettünk. Furcsa is ez, mert 6 évig laktunk egy kollégiumban, de soha nem kerestük egymás társaságát, most viszont úgy érzem egyre inkább egymásra találunk. Én örülök, hogy itt van és mint kiderült, ő is örül, hogy én itt vagyok :)Hampsteadről gyönyörű a kilátás a városra (ez London legmagasabb pontja), a nap sütött, volt egy kicsi szél is, lent a domb aljánál egy zenekar játszott, kutyák voltak mindenfelé, szóval egészen idilli volt minden. Igazi nyári nap. Hazafelé találtunk egy varázsüveget, amiben kékes színű, csillámló izé volt (tényleg nem tudom mi volt az), ezzel jól eljátszottunk, fényképezkedtünk. És persze hogy minden tényleg teljes legyen vettem még jégkrémet is.
(jó lenne minden ferde éjszakát így lehetne kipihenni)
Este még megnéztük a Harry Potter 4-et, aztán jöttem haza aludni.

Hétvégén és hét közben a családdal volt egy kis balhé, de nem tudom, hogy azt leírjam e.
Lehet ez a bejegyzés megint zagyvára sikerült, de legalább kész van :)

Have an ice cream! Let's enjoy this summer!

Party London

Én nem vagyok bulizós... de azt vettem észre hogy az angolok sem. Otthon általában valakinek a lakásán összeülünk, iszogatunk, készülődünk és csak 9 felé indulunk el bulizni. Itt Londonban az angolok este 6-7kor beülnek a pubba haverokkal, isznak sört, beszélgetnek. Aztán ha buliznak is, akkor is éjfél körül bezár a bazár. Persze lehet tévedek és csak rosszkor voltam rossz helyen, de múlt héten a német lányokkal pont erről beszélgettünk.

De imádják a fesztiválokat! (ahogy én is) és szerintem ebben verhetetlenek. Jó előadóik vannak és nagyon tudnak lazulni.

Szóval ha akarnak, akkor tudnak ők, de úgy mint mi magyarok, nem.

Persze vannak jó helyek pl:

KOKO ( http://www.koko.uk.com/ ) Ez volt az első szórakozóhely ahova elmentem. Tetszett nagyon :). Ha jól tudom egyik nap koncertek vannak a következőn pedig elektro zenés bulik (bocsi ha nem így mondják, de én ilyeneket nem is ismerek). Amúgy maga a hely olyan mintha egy színházba engednének be éjszakára egy rakás fiatalt, kicsit olyan réves hangulata van. Ez az egyetlen club, ahol a korosztály is valamennyire stimmelt (én 20 vagyok).

The World's End (ez egy pub én itt koncerten voltam: http://www.theworldsend.co.uk/) Érdekes. Mikor először voltam Camdenben, dec. 6 körül, a télapók csak úgy ömlöttek belőle az utcára. Állítólag ez a világon a legnagyobb pub, de ha nem is, akkor is ott lehet az első ötben. Én itt Every Avenue koncerten voltam pár hete. Jó hely, bár csak egy kisebb részét láttam, konkrétan egy alagsori termet. Nem is tudom pontosan hogy néz ki a többi része... Amúgy a koncerten nagyon furcsa volt, hogy én éreztem magam kellemetlenül és túlkorosnak a 20 teljes évemmel (szegény nővérem :D). Persze gondolom a pub részében azért nem a 16 évesek iszogatnak.

A német lányok kedvence: TigerTiger (http://www.tigertiger.co.za/site/default.asp ) Piccadilyn van. Ez azt hiszem elég turistaközpontú. Őszintén szólva én itt még nem jártam és nem is nagyon tervezem, habár január óta rágják a fülem emiatt. A baj az, hogy zeneileg nem nekem való (r'n'b meg ilyesmi ha jól tudom) meg van valami a cipőkkel... valamiféle dress code(?). Nekem csak conversem, futós cipőm, csizmáim, meg pár ilyen tornacipő jellegű lábbelim van :) szóval ha jól tudom ott engem nem szeretnek.

The Cuban: ez egy vicces hely :D (http://www.thecuban.co.uk/) Elég ha annyit mondok salsa? Itt voltunk mikor Lilla meglátogatott Londonban. Nem is tudom... jó móka meg minden, de ezen a helyen amint belépsz kb. 3 pasi mászik rád. De ha mondjuk el tudod magad engedni, akkor nagyon jól lehet itt mulatni. Hatalmas tánctér, pont elég zsúfolt, a zene a maga nemében szuper stb. Ott azt hiszem tényleg minden a táncról szól (főleg mivel a zene olyan hangos, hogy beszélgetni nem is nagyon tudnál). Itt azt hiszem a korosztály egy kicsit már magasabb, talán 25-30 lehet, de majd Lilla szól ha tévedek, mert én ezt nehezen lövöm be.

Azt hiszem több helyet nem is ismerek... oké tudom elég gáz, de én ilyen kis izé vagyok...

DE nagyon tudok vegyülni az angolokkal. Nekem ez a pubos, beülős, sörözős életforma jobban fekszik. Egy meleg nap után ennél jobb nem is lehet. Vagy Szenteste :D (igen, én a legutóbbit egy vidéki pubban töltöttem a helyi 40esekkel :).

Annikával és Inával hétvégén Kentish townban voltunk pubban (The Abbey Tavern) meccset nézni, aztán Camdenben egy másikban bulizni, de ezek elég lightosak.
Szóval ennyi az amit én mondani tudok a londoni éjszakai mókázásról, de majd igyekszem felzárkózni, úgyis edzenem kell Pestre :D
(és most jut eszembe, hogy lesz valami magyar buli Golders Green környékén)

Fruzsi, te írsz majd blogot?

Bőröndök, búcsú, új család, első hét

Vasárnap reggel Aviva elvitte Jaket és Gabyt otthonról, velük így már nem is találkoztam. Nem is tudom, jobb volt így, úgysem tudtam volna nekik mit mondani. Gondolom őket sem nagyon zavarta a dolog. 10 körül jöttem ki a szobámból inni egy teát. Anyuka a konyhában ült és kérdezte, hogy hogy szeretném, most vigyenek át vagy majd délután. Kicsit gondolkodtam, aztán kértem hogy inkább most. Ekkor láttam rajta először, hogy olyan furcsa.
Aztán még bejött a szobámba hogy segítsen és mikor látta , hogy már minden be van csomagolva meglepődve kérdezte, hogy én már mindent össze is pakoltam? Majd szomorúan körbenézett és mondta is, hogy ez mennyire szomorú.
Meglepő volt, de már úgysem számít, az egész nem számít többé.
Segítettek bepakolni a kocsiba. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy állok a kocsi mögött és azt látom, hogy a dzsip(!) csomagtartója tele van az én cuccaimmal. Nem lesz ez így jó. Hogy viszem haza? Én ugyan semmit ki nem dobok. Eleve az a reggel is úgy indult, hogy 6 vogue-ot nyomtam a kukába... na az azért fájt.
Az autóban volt még egy kis csevej, de szerencsére nem kellett messzire menni, úgyhogy nem érte el azt a kínos pontot a dolog. Ellie mellett ültem hátul. Végig mosolygott rám. Ő még nem érti az ilyesmit... furcsa ez az egész. Azt nem mondom, hogy hiányzik, de azért kicsit hozzám nőtt, ő pedig nagyon szeretett engem. Kíváncsi vagyok vajon hiányzom e neki. Biztosan. Emlékszem mikor péntekenként Clown townba mentünk négyesben Laylaval meg az ő anyukájával, akkor a kocsiban mindig ez ment:
Layla: - my mommy! my mommy!!!
Ellie: -őőő...őő...myyy...mooo...Szabiiina! This is my Szabina.
Layla: -No! My Szabiiina!
És ettől Ellie mindig nagyon kiakadt. Az utóbbi időben ha más gyerek közelebb volt hozzám (fizikailag) mint ő akkor azonnal odarohant ellökte és a lábamba kapaszkodott. Farnaz (Layla anyuja) mondta is, hogy nagyon szeret engem a gyerek és biztos nagyon fogok neki hiányozni.
Biztosan. Egy darabig, de úgyis elfelejt... És ez kicsit elszomorít.
Visszatérve, mikor megérkeztünk becsengettem. Gaby és Sam mosolyogva fogadtak, látszott hogy már vártak. Innentől már nem igazán volt lehetőség búcsúzkodni. Mark segített bevinni a cuccaimat, Avivával is már csak pár szót váltottunk. mondta, hogy bármi van, nyugodtan hívjam. Megköszönt mindent és majdnem 100szor elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem volt jobb ez a 8 hónap velük. Na most én ezzel mit kezdjek. Hát köszi, szia.
Sam és Gaby segítettek még felvinni az emeletre a cuccaimat, aztán végre találkoztam apukával is (Craig). Na ő egy érdekes figura... Eleve köntösben fogadott és elég furcsán bámult. Azóta kiderült, hogy végülis ezt minden fiatal (au pair) lánnyal megcsinálja. Persze furcsa volt, de nem kell félni nem pedo vagy ilyesmi, csak kicsit túl közvetlen, meg szereti a szépet XD. De vele is nagyon jól kijövök. Sokat beszélgetünk. Furcsa is mert az apukákkal az au pairek (akiket ismerek) nem nagyon kerülnek kapcsolatba, ahogy pl én sem Markkal. Vagyis ők csak úgy ott élnek a házban, kedvesek, de azon kívül, hogy utána is takarítasz, vasalod az ingét meg köszönsz neki, nincs nagyon más... Ráadásul mikor pl Mark már otthon volt az többnyire azt jelentette, hogy én végeztem aznapra, ő átveszi a gyerekeket, én max takarítok még, elmegyek vagy szobámban vagyok. De Craiggel jóban vagyunk. Sokat kérdezget. Például rögtön hétfő este fél11től kb 1ig néztük együtt a tv-t és közben beszélgettünk. Kedden körbemutogatta a kertet (New Castle-ből jött, a kertje a mindene) és csütörtökön megmutatta a lova pár versenyének a felvételét (ebből megint egy kései lefekvés következett). Amúgy jófej tényleg, mindig van valami mondanivalója nekem, elmondta már százszor hogy nagyon bízik benne, hogy rendesen eszek és bármit amit megkívánok, a kertbe is menjek ki néha meg ő is mesélt már sokat. A másik jó pont, hogy ő is keresztény (anyuka elvált és Craig csak Gaby mostohaapja, de imádják egymást. A lányok zsidók.) ezért Sam nagyon lazán veszi ezt a tej és hús elkülönítősdit.
Ha már úgyis róluk van szó, a lányok:
Gaby már 13 éves, így vele nincs sok gondom. Vagyis egyáltalán nincs. Nagyon közvetlen és nyílt. Azonnal barátkozott velem. Minden nap mikor hazaér a suliból, jön beszélgetni pár percet. Elmeséli, hogy mi volt aznap és engem is mindig kikérdez. Önálló is már. Pl múlt héten a szerdája szabad volt, ezért egy barátnőjével ,,shoppingolni" ment. Előtte odajött hozzám és elkérte a telefonszámom,hogy majd ír ha jön haza és akkor nekem nem kell őt itthon várnom feleslegesen. Írt is. Amúgy adott már kölcsön könyvet is (nem is én kértem, de jó könyv, tetszik). Szóval vele tényleg könnyű, 4kor hazaér aztán házit ír, telefonál, msnezik, velem beszélget stb... tini :)

Sam: Kedvelem persze vele kapcsolatban ott van a dologban, hogy azért kicsit hiányzik Aviva. Szerintem az au pair és az anyuka kapcsolata elég érdekes. Sam nagyon kedves és figyelmes. Mikor hazaér, általában hármasban (lányok) beszélgetünk kicsit. Ez olyan normális. Ő belép az ajtón, Gaby meg én lemegyünk köszönni, aztán csak úgy jön, hogy na ki hogy van, mit csinált ma.
Ő bezzeg vesz nekem joghurtot és nem is tescosat, hanem organikus nagyon márkásat. És sok tej is van, meg egyáltalán kaja (de erről mindjárt külön írok). Az egyetlen baj vele az, hogy a takarítással kapcsolatban kicsit abszurd kívánságai vannak. Négyen vagyunk, ők csak este vannak itthon, de nekem minden nap kell porszívóznom (szét kell szednem a kanapét is), port törölgetnem, mosnom, vasalnom... De megígértem(magamnak), hogy jó au pairjük leszek, tehát csinálom (persze van mikor csak nagy vonalakban). Szóval ő kicsit tisztaságmániás.
Hűtő :D --->imádom! Tele van mindig és minden van benne. A fagyasztóban is mindig van kaja, de nem csak hal. Ráadásul van egy külön szekrény tésztáknak, szószoknak, konzerveknek stb., egy másik az édességeknek, chipseknek meg ilyen bűnös dolgoknak, és egy második hűtő üdítőknek, söröknek, boroknak... Vannak fűszerek és alapanyagok főzéshez és ami a legjobb, főznek és jól is csinálják. Szóval végre nincs éhezés, és alkalmi zabálás (ha végre van kaja). Annyi csak, hogy a kis hurkáimtól nem mostanában fogok megszabadulni, mivel eddig 5 reggel ettem jégkrémet reggelire... De most nem is érdekel, majd a főiskolás élet úgyis újra kisegít.

és végül Nikol: Ő egy romániai lány, aki itt lakik az utcánkban. Hétfőn este már jött is ismerkedni, azóta már találkoztam egy barátnőjével is, aki szintén itt lakik. Jó ez így nagyon mert, ha szabad vagyok akkor elmegyünk kávézni, sétálni, beszélgetni.
Jah és a szobám: Mesés!
Rögtön a bejárt felett van, az utcára néz és nagyon kuckós :D
Az ablakot egyszerűen imádom. Tudjátok széles a párkánya, így ki lehet ülni rá. Van szekrényem, fiókosom, asztalom, éjjelim, ilyen parafa táblám amire lehet kipakolni dolgokat (amilyen vagyok nekem ez nagyon hasznos), rádióm, ágyam és működő tv-m!
Majd csinálok pár képet is mert meg kell hogy örökítem ezt :D
A kedvencem, mikor reggel felkelek, kinyitom az ablakot, még kicsit lustálkodom az ágyban, hallgatom a várost, aztán lemegyek pizsiben reggelizni, kinyitom a kerti ajtót is, evés közben rádiót hallgatok, nézem a növényeket meg a mókusokat, majd teát csinálok és nagyon örülök, hogy nyár van.
Annyira jól érzem magam. Kicsi kuckós a ház, reggel nem kell korán kelnem, egész nap egyedül vagyok, este kedves emberek vesznek körül és még mindig itt vagyok Londonban!

Június 25-26 és egy kicsi 27

Megint le vagyok maradva, pedig annyira próbálom rendesen csinálni ezt... nagyon zavaros a blog?
Most az előző hétvégémről írok. A következő bejegyzésben majd külön írok a költözésről, a búcsúról, az új családról és az első hetemről.

Pénteken találkoztam Anikóval és Renginnel (török) a Hyde parkban. Valami fesztivál volt ott egész hétvégén. Jó volt a zene, én amúgy is ilyen ,,brit rock" fajta (vagy mi) vagyok. Az emberek is elég érdekesek voltak. Egész nap meleg volt és gondolom nekik is jólesett a hűvös este és pár pint sör, mert elég barátkozós kedvükben voltak :D. Kb minden második fiú integetett meg köszönt, páran meg oda is jöttek. Nagyon sokáig voltunk a parkban, csináltunk pár vicces képet, sétálgattunk és sokat beszélgettünk meg nevettünk. Néha olyan jó ez. Munka és egy meleg nap után találkozni barátnőkkel és olyan igazán csajosan vihorászni, hülyeségekről órákon át dumálni és idétlen pofákat vágni a fényképekhez. Az hogy mindezt London szívében teheted már csak a hab a tortán. A jó zene pedig a cseresznye :)Éjfél körül indultuk haza. Renginnel ugyanarra a buszra szálltunk és egész úton arról beszélgettünk, hogy ki mihez kezd majd London után. Ezt most nem írom le, ha valakit érdekel akkor esetleg írhatok róla, de most ez ebben a postban egy nagyon hosszú off lenne.Szombat reggel későn keltem annak ellenére hogy ilyenkor én mindig dolgoztam. Nem volt kedvem felkelni és amúgy is egész héten olyan hangulatom volt mint anno a nyári szünetek előtti utolsó heteken. Nem erőlködtem már a gyerekekkel, kb azt csináltak amit akartak, nem ugráltam Ellie miatt sem, ha nem volt kedvem, akkor meg sem mozdultam, csinálhattak tényleg amit csak akartak (persze úgy hogy azért én lássam). Nem szóltam semmit, ha éppen meg akarták egymást ölni. Ez már nem az én ügyem még annyira sem mint eddig. Ha Gaby ordított, akkor csak vigyorogtam, mert tudtam, hogy már csak pár nap és soha, de tényleg SOHA többé nem kell őt látnom vagy hallanom a hangját. És tudjátok mit? A legjobb a dologban az, hogy én kiléptem ebből, de ők ugyanezt nem tehetik meg. Nekik naponta végig kell ezt csinálniuk, hallgatni a hisztit stb. Most (már az új családdal) szoktam azzal szórakoztatni magam, hogy arra gondolok pl reggel 8kor és este 7 körül, hogy most biztosan megy a hiszti és közben én itt ülök a konyhában és nyugodtan reggelizek vagy a szobámban olvasok. Ez nagyon jó és igen, elég kielégítő a lelkemnek.Eléggé eltértem a tárgytól, de ez most kikívánkozott.
Szóval délután a Hyde parkban találkoztam Nórával. Kicsit hallgattuk a zenét (James Morrison azt hiszem), ebédeltünk meg beszélgettünk a fűben ülve. Mikor elindultunk a buszhoz éppen kameráztam mikor a tömegből rám köszönt valaki. Nagyon furcsa volt, mert London elég nagy és soha nem futok csak úgy össze valakivel. Ruth volt az, Aviva tesója. Aranyos lány. Emlékszem eleinte nagyon utáltam, de később egészen összebarátkoztunk. Azt hiszem ekkor láttam utoljára.

A parkból a Somerset House-ba mentünk. Egy péntek este, azon az éjszakai túrámon voltam ott (akkor esett az eső) és akkor jöttem rá, hogy én ezt láttam az egyik blogon, amit minden nap olvasok és ott a lány egy szökőkútban rohangált. Így nem volt kérdés, hogy a legközelebbi meleg napon visszamegyek oda. Nóra kapható az ilyesmire, tehát buszra szálltunk és mentünk. Jó sokáig főttünk a buszon (oxford street-piccadily-trafalgar) úgyhogy kész megváltás volt végül belelépni a hideg vízbe. Jól szórakoztunk. Ha valaki nyáron Londonba jön, akkor tényleg menjen el a Somerset House-ba, a szökőkút nagyon vicces és jól el lehet benne hülyülni és ha átmész a hallon akkor a túloldalon a Temze partján, egy palota erkélyén normális asztalnál ülve eheted meg az ebédedet (pl otthonról hozott, vagy amit tesco-anyu ad :D).Csurom vizesen indultunk haza, de út közben úgy döntöttünk, hogy még beülünk egy pubba.
Szombat este, sör nekem, Nórának gin tonic, world cup (WC :D)... Egy szóval? Varázslatos. Többel pedig, annyira angol, hangulatos, olyasmi amit sokan meg akarnak tenni egyszer, én pl szeretném ha ez természetes lenne :D. A pub nagyon tetszett és különben is jó napom volt. Sikerült megvennem a boyfriend blézert, amit már régóta akartam (ráadásul csak 5 font volt 20 helyett), megvolt a fesztiválhangulat a Hyde parkban, köszönt egy ismerős a belvárosban, fürödtem egy szökőkútban egy gyönyörű épület udvarán, jókat beszélgettem a testvéremmel, finom angol sört ittam, egy londoni pubban, igazi angolokkal együtt nézve egy focimeccset. Lehet hogy a szerencsesüti és a Nórától kapott négylevelű lóhere is közrejátszott?:)
A meccs végét már nem vártuk meg. Én a Monumentnél akartam metróra szállni, de akárhogy simítgattam az 5 fontost, a gép nem fogadta el, ezért úgy döntöttem, hogy átsétálok a London Bridge stationhöz. A hídon megállított egy fiatal pár és kérdezték, hogy londoni vagyok e. Én meg mondtam, hogy majdnem :D Amennyire a hídról tudtam megmutogattam, hogy melyik épület micsoda, megköszönték majd mosolyogva ők balra én jobbra. Itt van két kép amit a sétám alatt csináltam:
Későn értem haza és még várt rám a pakolás. Igaz hogy bőröndből éltem, de az is igaz, hogy egy bőröndben és dobozokban nem lehet rendet tartani, tehát mindent szépen összehajtogattam, bedobozoltam, feltekertem és beletuszkoltam valamibe. 4 körül feküdtem le és 9kor keltem.
Most fáradt vagyok... és azt hiszem a költözésem történetét egy külön bejegyzésben kellene megírnom, nem csak úgy mellékesen megemlítenem ebben.
Aznap miután átköltöztem és az új családdal is lefutottam a kötelező köröket újra Somerset Houseba mentem Nórával játszani. Ez olyan igazi napszemüveges, lazulós, fagyit evős, vízben hűsölős nap volt. Szikrázó napsütés, vizes haj, koszos láb, nagy mosoly!