Elnézést! Nem lehetne most egy kicsit megállni? Én kiszállnék.

Tele van a fejem ezekkel a repkedő feliratokkal. Még ezt csináld meg, azt még fényképezd le, ne felejtsd el megfogni a Big Bent, menj még oda, utazz ide, oda és még ha lehet akkor amoda is blablabla.
Közben a család nyúz: Mit akarsz enni két hétig? Locsolod majd a kertet? Etesd ám meg a paradicsomokat is.
A barátaim hazamennek, vagy már eleve otthon vannak.
Aki nincs, az is lemond miden programot. Vasárnap is egyedül maradtam, mert Annika lemondta. Elmentem hát buszozni (vettem egy doboz ben&jerry's-t és csak buszozgattam... jó móka ugye?) közben hívott Ilona, hogy nem jön pénteken. Ma nővérem közölte, hogy nem jön Bournemouthba és Oxfordba vagy Cambridge-be is csak 16-a után (nekem az már az utolsó hétvégém és én nem hiszem hogy akkor elmennék akárhova is Londonból).
Egyedül Annika van még itt, de ő is az utolsó hónapos lázban ég, így nehéz összeegyeztetni a programjainkat...

Szóval a család pénteken elutazik két hétre. Én nagyon ráérek. Most komolyan, ha véletlen van akkora szerencsém, hogy valaki olvassa ezt a blogot, aki szeretne (és tud is) jönni Bournemouthba, akkor könyörgök szóljon!


Mostanában leginkább várost nézek, a barátaim többnyire korán mennek haza, így szinte minden hétvégi estémet valahol a városban egyedül sétálgatva töltöm. Szeretem ezt csinálni. Ilyenkor tényleg mindent látok és nem csak nézem a dolgokat beszélgetés közben. Így azért elég későn érek haza (1-2-nél előbb nem nagyon), de nem bánom. Azt hiszem az éjszakai városnézés lett a hobbim :)
Továbbá jelentem, hogy 2010 július 18-án életemben először jégkoriztam! Anikó, Rengin és a tesója persze már tudott korizni... Az első percről van is video, de szerintem azt majd csak családon belül mutogatom. Mondjuk az ötödik kör után már nagyon jól ment, mondták is a lányok, hogy tuti hazudtam és nem ez az első alkalom. Esni nem estem, de azért ez elég munkás, főleg fenéktájon. Külön öröm volt, hogy végig Justin Bieber ment a rádióban, így a kis ,,vinnyogásaihoz" tök jól tudtam ütemezni a mozdulataimat. Mintha nyálon csúsztam volna :D
Hab a tortán, hogy később a hét folyamán, mikor a magány és az unalom elvette az eszem, a chat roulette kétszer dobta ki nekem J. Biebert (chat rouletten gyorsnak kell lenni! Next, next, next, next... egyszer poén volt, kipróbáltam, de túl sok a kuki).


A jégkoris napom további részét Inával, Annikával és egy másik német lánnyal töltöttem Sohoban, majd végül csak Annikával üldögéltem a Trafalgaron fél kettőig.
Jah szobaton tesómmal voltam, ebéd china townban és vettünk újabb szerencsesütit és újra betalált! Tudom, hogy az ilyesmit csak beképzeljük, de az nem árt. Szóval a mostani: ,,A fresh start will put you on your way"
Ez azért jó mert ha látom leírva, megfogalmazva, amire vágyom, amiben reménykedem, akkor sokkal egyszerűbb kimondani. Ha már ki tudom mondani, akkor az már tudatos, és egyértelmű. Így már egyszerű :)
Hét közben nem igazán csináltam semmit. Leginkább nézelődtem, mászkáltam a házban, meg dolgoztam.
Londonban szeretem, hogy a pénztáros fiú a Tescoban rám kacsint, de nem szeretem, hogy egy másik fiú a Charing Crosson odanyomja a telefonját a fülemhez, hogy köszönjek a haverjának... végül is nem baj, csak én rosszul viselem, ha megérintenek.

Ezen a pénteken Anikó névnapját ünnepeltük. Camden Townba mentünk a Diner-be. Nekem ez a hely annyira nem jött be, plusz ittam valami hülye sört (sleeman's honey brown, ha jól emlékszem... igen, ez a név vissza kellett volna hogy tartson) és hazáig szédültem. Esküszöm egyet ittam, de mikor leszálltam a metróról tényleg azon gondolkodtam, hogy nem bírok így hazasétálni, inkább hívok taxit. Aztán mégis sikerült, majd 1 óra ágybanfekvős szédülés után el is aludtam.Szombaton pedig életem egyik legviccesebb napja kezdődött el délután 4kor (nehezen kelek). Nórával találkoztam, buszozgattunk, várost néztünk, megnéztük pár boltot, ittunk kávét, ettem kukacot, majd elmentünk az Abbey Roadra! Végre!!! Mikor odaértünk éppen egy csapat fiú fényképezkedett, mezítláb ahogy azt illik :D

Mikor befejezték mi is akartunk képet csinálni, de mi csak ketten voltunk, tehát egy fényképez, másik pózol... nem az igazi. Ezért Nóra odament a fiúkhoz és megkérte őket, hogy álljanak be. Így született ez a kép: Én voltam George Harrison.

Hihetetlenül örülök ennek a képnek. Nem tökjó? :D

Jah és igen, az előbb jól írtam, ettem kukacot. Mondhatni régi vágyam volt. Még kiskoromban láttam egy természetfilmben, ahogy a dzsungellakók a pálmabogár lárváját megsütik és megeszik. Azóta vágyom rá, hogy valamilyen formában megkóstolhassam ezeket a kis dögöket. Közben volt egy teknősöm is, ami ilyeneket evett, de azt nem akartam megenni, mert az inkább állatnak van és kb el tudom képzelni min szaporítják őket... A lényeg, hogy mióta elkezdtem a Day Zero listámat azóta ha az utamba kerül egy új dolog, lehetőség, íz, én nem hagyom ki :D
A kukac volt az első pont a listán (persze nem sorrendben csinálom), tehát így esett, hogy szombaton elmentünk a Piccadilly Circus melletti Fortnum&Mason-be (http://www.fortnumandmason.com/) ahol vettem egy zacskó bbq kukacot.
Elég eszelősen nézek, elvégre másnaposan kukacot eszek, szóval who cares? :D

És a végére még hagytam egy bónusz történetet:
Miután Nórával elváltunk én még átsétáltam a Waterloo Stationhöz. Egyszer egy blogon láttam, hogy van ott egy kicsi szobor egy egérről, ami egy könyv alól kukucskál ki (Cueno szobrához kapcsolódik). Gondoltam megkeresem, persze nem találtam ezért megkérdeztem egy ott dolgozó fekete fiút (a bőrszín azért fontos, mert így el tudjátok képzelni, mire gondolok amikor azt mondom, hogy röhögött, ugyanis ők azt nagyon tudnak :D). Szóval az állomás tele volt emberekkel, de ő készségesen meghallgatta, hogy mit akarok. Először csak nézett rám, aztán visszakérdezett. közben odajött egy másik fiú is. Elmondtam újra összenéztek és elkezdtek nevetni. Kérdezte, hogy hát tuti, hogy ez itt van? Meg most ez komoly? Közben egyre jobban nevettek, majd a fekete fiú már a kapuba kapaszkodva, összegörnyedve röhögött és közben mondogatta, hogy nem engem röhög ki csak hát... Én is nevettem persze. Mondtam neki, hogy végülis annyira nem fontos, ha nem tudják hol van, majd csekkolom, aztán egyszer visszajövök. Erre közölte, hogy nem, ne menjek el, mert most már őt is érdekli, megkérdezi rádión, ilyen közös vonalon. Elmondta, majd nagy csend. Rádióból valaki visszaszólt, hogy mi? most szórakozol? Mikor mondta, hogy nem, kérdezték, hogy miből készült a szobor, mondtam, hogy fémből. Majd a srác újra elmondta, hogy itt van egy lány, aki egy olvasó egeret keres. Mindezt vigyorogva.
És ekkor a hangosbemondóban: ,,Szolgálati közlemény! Egy olvasó egeret keresünk, aki tudja hol van, jelentkezzen a xxx kapunál."
A station tényleg tele volt, a két fiú már majdnem megszakadt a röhögéstől és akkor újra bemondták!!!
Két perc múlva jött egy harmadik emberke, hogy hát fogalma nincs hol van az egér, de neki ezt látnia kellett.
Az egeret nem találtuk meg, de sikerült pár igen kellemes percet szereznem a Waterloo egész személyzetének, az éppen ott várakozó pár száz utasnak, turistának, néhány boltosnak, taxisnak, egy egész mcdonaldsnak...
A lényeg, hogy közben azt hiszem rájöttem hol lehet az egér, szóval nemsokára megyek vissza, de ha megtalálom, akkor megkeresem a fekete fiút is és neki is megmutatom.