London's

Nem írok most arról hogy miért kezdek blogot írni. Különben sem hiszem hogy ez hosszú életű dolog lenne.
Ma kaptam egy sorselemzést, csak úgy. Elég érdekes. Egy olyan embernek aki állandóan az esze és a szíve közt vacillál azt kijelenteni, hogy meg kell tanulnia a szívére hallgatni... Érdekes. Olyan mintha jött volna a semmiből egy fekete-fehér csíkos pólóban feszítő döntőbíró, aki anélkül hogy egy szóval vagy pillantással kértem volna rá bemutatja a győztest. Ennyi? Ez lenne a megoldás? Biztosan én vagyok túlságosan is gyanakvó és én komplikálom ennyire túl a dolgokat, de ez nekem sántít.
Szerinte, vagyis a sorsom szerint nekem az a feladatom hogy tanuljak meg a szívemre hallgatni. Ezzel nem is lenne gond, de az igazat megvallva van eszem is és nem fogom csak úgy kizárni. Eddig is sokkal inkább a racionalitás felé vonzódtam. Ami tény az tény. Ugyan az ember saját érzelmei alapján ezeket a dolgokat egész ügyesen formálja saját igazságává. Így lép be a szív. Ezért nehéz. Tudom mi a kötelességem és tudom, hogy mire vágyok.Hiszem hogy az ember nem cselekszik önmaga ellen. Ezt kell összehozni és ebből nem lehet kizárni a felelős és értelmes gondolkodást.