Szerintem erzik, hogy egyre szomorubb vagy inkabb fasultabb vagyok. 9 napja dolgozom egy huzamban (hetvege elmaradt) es 3 honapja minden heten, szunet nelkul, allando napirend szerint. Nincsenek meglepetesek.
Az en hulyesegem, de nekem tenyleg szuksegem van arra, hogy azt halljam, hogy en vagyok a legjobb. Hiaba dicsernek, koszonik meg ha csinalok valamit, vagy hiaba tudom en magam, hogy igen, nalam jobb nem lehet senki.... nem eleg. Szuksegem van ra hogy mondjak, kimondjak.
,,Te vagy a legjobb."
Es ez mindig, mindennel kapcsoltban igy volt es igy is lesz. Nagyon szenvedek, ha nem hallom, hogy en vagyok a legjobb.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fura ez. A visszajelzés nekem is kellene. Nem a köszönet, hanem az, hogy tudjam, amit csinálok, tényleg jól csinálom. Én mindig attól félek, hogy nem tudom megállni a helyem, ráadásul az én családomnak van viszonyítási alapja. Az előző au pair legalább három évig itt volt, elég gyakran fel is emlegetik. Azt hiszem, én csak szeretném, hogy a legjobb legyek, de soha nem leszek az. Mert még ha az is lennék, nem hinném el magamról.
VálaszTörlés