Víííú-víííú-víííú-víííú

Éjjel 2:39 van.
Szól egy riasztó. Már több mint egy órája. Senki nem csinál semmit.
Gondolom egy kocsi lehet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy akinek a háza előtt parkol az hogy alszik. Remélem nagyon jól és szépen kipiheni magát reggelre. Én már kevésbé leszek kisimult arcú és türelmes mikor holnap két kétévessel rohangálok körbe, mászok fiszem-faszom alagutakon át a játszóházban és közben 100szor elmondom, hogy :,,Ne húzd a haját! Ne rúgj! Ne, ne vedd el! Kérd szépen! Ne hisztizz!" és amit én kb 1000szer elmondok fél óra alatt: ,,SHARE!!!"
Beszéltem már anyuval is (hála az időeltolódásnak). Meséltem neki a múltkori kalandomat a papayával. Anyuka mondta, hogy csináljak gyümisalit (éjjel van--becézek) és a kezembe nyomott egy papayát, majd elment összeszedni a suliból a nagyokat. Én meg álltam a konyhában a papayával. Tudtam hogy mi a papaya de ilyen közel még nem kerültem hozzá (ha nincs ráírva, lehet töknek nézem). Gondolkodtam azon hogy akkor ezt most hogy? Meg kell pucolni? Mivel nem tudtam kit felhívni szépen előhalásztam a laptopom, felmentem youtubera és beírtam: How to peel papaya?
:D
Végül sikerült, boldog voltam, de aztán felvágtam....

(Azért ezt is megoldottam. Először gondoltam rá, hogy talán a magot is meg szokták enni, de aztán inkább megkóstoltam (igen, a magot:))... szar volt, de a biztonság kedvéért megnéztem egy újabb oktatófilmet a papayákról. Végül sikerült szakszerűen felaprítani és beletenni a salátába.
(Végeredmény: én nem szeretem a papayát. Túl édes.)

ui: 3:04 a riasztó nem adja fel és az ott lakók sem idegeskednek miatta. Én most azt hiszem bekattanok.
uui: 3:06 Amint közzétettem a bejegyzést, leállt a riasztó :D! Jóéjt nekem! Jóéjt nektek!

au pair ON

Lehet hülye vagyok, de nekem olyan izgalmas, hogy újra élménybeszámolós-aupaires posztot írhatok. Egyszerűen nyugodt vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Szeretek én lenni :)

Közben persze le vagyok maradva, de úgy döntöttem, hogy akármennyire is zavar, nem írok visszafelé bejegyzéseket. Ha eszembe jut valami, akkor azért azt leírom, szóval bocs hogy most kicsit ilyen zavaros lett a blog.

Pénteken a magyar lányokkal találkoztam. Anikót már régóta ismerem... öhmm vagyis nem, csak január óta, de olyan furcsa. Más au pairek közt is így van, hogy néhány hónap alatt úgy érzed mintha évek óta ismernétek egymást?
Előző vasárnap a hajókázáson (következő bejegyzésben írok erről) találkoztam még Ágival és Henivel. Ági és a barátja, Bence hívtak minket a fiú előző munkahelyére. Igazából én nem sokat tudtam arról, hogy mit, hol, kivel és hogy fogunk csinálni, de mentem, mert én mostmár semmit nem hagyok ki :). Az utolsó pillanatban a terv persze módosult, így egy kávézó helyett egy sportbár szerű helyre ültünk be. Nekem tetszett (lányok közül egyedüliként), jó persze nem rögtön, ahogy beléptem, de szerintem ha hagyod magad és felveszed a hely ritmusát, akkor bárhol lehet jól szórakozni. Csak lazán!
Szóval a bár tele volt zászlókkal, kivetítőkkel és pasikkal... rengeteggel. Igazából lányok rajtunk kívül csak elvétve voltak. De nekem tetszett, főleg mivel az Anglia-Algéria meccs miatt ránk pár kósza pislantáson kívül nem reagáltak. Najó kivéve egy dolgot... Bencének ott volt 3 ismerőse és az egyikük figyelmét sikerült felkeltenem... dejó nekem. Tényleg nem is értem. Én olyan kedves de elég antiszociális vagyok. A fiúknak ez úgy jön le hogy húúú, titokzatos, de mikor megmondom, hogy nem vagyok sem titokzatos, sem különleges, csak még jobban beindulnak. Én ezt nem értem... Szeretek barátkozni és egy ilyen baráti, ismerkedős este én is nagyon vidám, kommunikatív és barátságos vagyok, de amint fel akarnak szedni sünimódba kapcsolok. Fal fent-lent, jobbról-balról, elöl-hátul (ebben jó vagyok :)).
A másik problémám csak az volt, hogy nem ihattam, mivel egész héten hihetetlenül fájt a fejem és vettem be gyógyszert... pedig az angol sör! IMÁDOM :D
Ezzel együtt is nagyon jó estém volt. Néztük a focit, aztán biliárdoztunk. Ági és Bence együtt én pedig Norbival. Mi nyertünk :D. Szóval jófej emberek közé sikerült megint keverednem.
Elég korán eljöttünk, mert Anikóék nem szórakoztak túl jól, Bence még ment dolgozni (Ági vele), én pedig nem akartam Martinnal (helyes cseh fiú, aki nem hajlandó hozzám szólni(?!):D), Norbival és még úgy 100 másik pasival maradni. Ezért inkább egy éjszakai randi mellett döntöttem. Londonnal :)
Elsétáltam a Tower Bridge-hez, a közepén megálltam és csak néztem a várost. Olyan nagyon szép. Hihetetlen, hogy itt vagyok. Itt élek benne, de néha túlságosan természetesnek veszem, ilyenkor igyekszem nagyobbra nyitni a szemem és valahogy közelebbről nézni a részleteket, közelebb húzódni a valósághoz, a jelenhez, mert az London. Ha ez sikerül, akkor nagyon boldog vagyok. Ez pont egy ilyen este volt. Jártam már ezeken a helyeken, de teljesen más éjjel egyedül sétálgatva, nyugodtan, először egészben, aztán részleteiben megnézve látni mindezt. Ismerős, de új.
Tehát láttam a Towert, a St. Paul's katedrálist (mindig lenyűgöz, olyan hatalmas), St. Dunstan in the East kertjét, The Royal Courts of Justice épületét, a BBC-t, voltam a Sommerset House udvarán, aztán már csak sétálgattam a Charing Cross és a Trafalgar környékén. És ami a legjobb volt, hogy végig esett az eső. Ez olyan angol :)

Szombaton ,,csak" Nórával sétálgattunk a városban. Bementünk pár boltba, Tesco-anyu adott enni (Tesco-anyu= ő etet. Azért hívjuk így, mert a tescoban mindig van pár leárazott (pl délután a reggel kitett) szendvics, vagy akciós chocolate fudge brownies ben&jerry's fagyi (ezért van az hogy a biztonság kedvéért Anikó, Nóra és én mindig tartunk a táskánkban kiskalanat... nem vicces ám mikor a város közepén, egy padon, fém kanállal esszük a nagy doboz fagyit) vagy mostanság finom szamóca. Szóval szeretjük :)). Regent's parkban egy padon ülve ettünk, játszótéren játszottunk majd mivel nagyon (tényleg nagyon-nagyon) hideg volt elsétáltunk Camden Townba és pár bolt után a Costában melegedtünk fel egy finom kávéval.

Vasárnap későn keltem fel, de ez szerencsét is hozott, mert végre sikerült beszélnem Annikával (német lány, ő a kedvencem). Szegény, újabban hétvégén is dolgoznia kell. Átmeneti ugyan, de szemétség. Remélem hamarosan találkozunk is.
A buszos utamról írnom kell. Nem árt tudni, hogy itt Londonban a buszok elég önálló életet élnek. Felszállhatsz, de az útirány és a végállomás néha változhat. Eddig ez az utam volt a legviccesebb. Eleve nem jött busz, aztán mikor végre sikerült felszállni a sofőr kedvesen közölte, hogy megyünk, de még nem tudja hova. Egy biztos: nem Aldwychoz. Ilyenkor mindenki vár... Később szólt, hogy akkor megyünk az Oxford Circusre (nem vészes, ugyanaz az irány, csak ott letesz és a következő busz visz tovább). Az út alatt először egy megállóból nem bírt elindulni, majd egy tolószékes után nem tudta visszahúzni a rámpát. Mindeközben a hangosbeszélőn folyamatos interakcióban volt velünk. Ő beszélt, mondta, hogy hát lehet innen nem tudunk tovább menni, jó akkor indulunk, nem mégsem, de igen.... az utasok pedig különböző hangokkal fejezték ki nemtetszésüket vagy örömüket. Közben én egy nő mellett ültem aki zenét hallgatott és headbangelt... :D Végül még utoljára módosították a végállomást így egy kicsivel az Oxford Circus előtt letett ez az álomjárat.
A délután további részét újra tesómmal töltöttem. Többnyire China Townban és a Sohoban sétáltunk. Ebédre chicken bunt és szerencsesütit ettem: ,,Keep me and fortune will always be with you".

Végül a Starbucksban ittunk epres cappuccinot, ami hiba volt, mert utána kint nagyon fáztam. Nyár van :D
Este babysitteltem, és nagyon későn feküdtem le.
Járok futni, hétvégén költözöm az új családhoz és mostanában még az óráimat is fel kell vennem. Jah és el ne felejtsétek, hogy a héten lesz Szent Iván éjszakája... nekem ez a kedvenc ,,ünnepem" :)
Végül mire megírtam ezt a bejegyzést, úgy döntöttem, hogy írok még egy ,,ami kimaradt" posztot. Tehát nemsokára jön a következő.

SIKERÜLT! IGEN! IGEN! IGEEEN!

"people can live one hundred years without living a minute. if you climb up there with me, that's one less minute you havn't live."

Hamarosan új családhoz költözök!
Pénteken találkoztam velük, szombaton felhívtak a referenciák miatt, mivel már csak egy másik lány és én maradtunk... Vasárnap éppen a 0. hosszúsági fok nyugati oldalán (Greenwich tudjátok) álltam, amikor csörgött a telefonom. Láttam Sam az (ő az új host-mom). Felvettem és mondta, hogy beszélt Avivával és hát csak jót és szépet hallott ezért szeretné nekem felajánlani az állást. Hát először nem is esett le... Hallottam a szót hogy offer, de nem bírta bevenni az agyam :)
Ez olyan furcsa, mivel igazából tudtam, hogy engem fognak választani. Ez persze hülyén hangzik, de az ember attól függetlenül, hogy izgul meg kételkedik állandóan, nagyon is tudja, hogy mi lesz, mit kell tennie, mit fog választani stb... szerintem.
Mikor letettem a telefont, csak csendben odasétáltam a lányokhoz és mondtam nekik, hogy megvan. Anikó persze a tömeg közepén elkezdett ugrálva ujjongani :D nagyon vicces volt. Mindenki nagyon örült... csak én nem. Vagyis örültem persze, hiszen fantasztikus ez a család, csak hát pont ez a baj... ezért nem akarom őket átvágni.
Én csak augusztus végig tudok maradni. Ők pedig kifejezetten hosszabb távra keresnek valakit. A lényeg, hogy múltkor, amikor a költözés után nem volt netem, tesómat kértem meg, hogy figyelje a hirdetéseket. Ő találta ezt a családot is. És mivel senki nem keres csak nyárra au pairt én pedig már nagyon kétségbe voltam esve, hogy akkor ez ennyi volt, mehetek haza pár hét múlva, belementem hogy mondjuk azt, hogy decemberig tudok maradni... Szóval a baj az, hogy az új család egyszerűen tökéletes számomra, rögtön megtaláltuk a közös hangot, de én már 3szor kellett, hogy a szemükbe hazudjak. Sam direkt megkérdezte, hogy akkor tuti addig tudok e maradni.... mit mondhattam volna? Akarom őket, akarom Londont. Bűntudatom van, de még milyen! Egy dög vagyok. De most komolyan mit kellene tennem? Szar érzés tényleg és már eszembe jutott, hogy akkor inkább hazamegyek, ha itt végeztem, de ez így nem fair! Itt van most a lehetőség, hogy két hónapig egy szuper családnál éljek, itt Londonban. Nem is arról van szó,hogy megérdemlem, csak hogy lehet nem ártana egyszer csak magamra gondolni, azt tenni ami számomra előnyös. Mondjuk ez a lelkiismeretfurdalás dolog nagyon szar, de megfogadtam, hogy én leszek a valaha volt legjobb au pairük! A maximumot kapják.

A családról és munkáról: Eddig még csak Sam-el(anyuka) és Gaby-val(egyke lány) találkoztam. Gaby 13 éves és igazából csak azért kell nekik au pair, hogy amikor ő hazajön 4kor a suliból ne legyen egyedül 7ig (szülők hazaérkezése). A dolgom annyi, hogy legyek ott vele, néha beszélgessünk, de nem kell különösebben tutujgatni, mert házit ír, tv-t néz, msnezik stb... Amúgy anyuka jófej és Gabyval is rögtön megtaláltuk a hangot. Vele menni fog ez nővér/barátnő dolog. Kb százszor elmondták már, hogy mennyire szimpatikus vagyok. Nekem is ők!
Ezen kívül takarítanom kell. Ez elég vicces, mivel Sam kérdezte, hogy akkor ez nekem baj e. Én meg néztem, hogy mi? Hát a takarítás. Mivel a mostani lány nem akar takarítani. Nem akartam nekik elmesélni részletesebben, hogy honnan is költözök majd hozzájuk :). Mikor végigvittek a házban az örömöm csak fokozódott. Pici ház, pici kerttel. Földszinten van konyha, ebédlő, nappali és egy wc. Fent 3 szoba, 1 fürdőszoba+wc, és egy dolgozó. Ennyi :D
Kérdezték, hogy tetszik e, én meg csak vigyorogtam, hogy olyan cosy. Mert tényleg az :) Tetszik nagyon!
Szóval vár az új kaland és igaz, hogy most egy kicsit magamat kell megerőszakolnom (a hazugság miatt), de mikor nem? Újra nem tudom mi lesz, de ez egy lépés és nekem ez elég. Tudjátok: mozgásban lenni, nekem ez kell :)

ui: köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem, gondolt rám. Köszönöm Lilla, hogy... öhm mindent basszus, tudod, hogy nélküled már 1000szer ,,meghaltam" volna.
És köszönöm a kommenteket is! El sem tudjátok képzelni milyen érzés, mikor dühösen tervezgetem, hogy hogy fogom a billentyűzetet püfölve leírni a következő szarságot, amiben a család jóvoltából részem lehetett. Ám akkor meglátom ezeket a kedves üzeneteket, izgatott leszek és bár nem ismerlek (kivéve Lillát) de imádlak titeket :D Ettől megnyugszom és nem írok egy újabb hisztis bejegyzést. Sajnos nem tudom rendesen megfogalmazni mennyire jó és fontos ez nekem, de valami ilyesmi. Szóval Köszönöm Dóri! Köszönöm Évi! Köszönöm Fruzsi! Köszönöm Emma! És köszönöm a rendszeres olvasóknak is (szoktam ám figyelni a hit countert :D) meg azoknak akik felvettek listára!
Mostmár kezdek megnyugodni és a fejem is lassan kitisztul plusz nyár van (21 fok XD) szóval jönnek majd a vidám posztok és képek, mert London meseszép!

FunFunFun

Tegnap Gaby és Jake összeverekedett a M&S közepén. Nevetséges XD
Ma Ellievel:

Nem akarok már sem a családról sem pedig a gondjaimról írni... egyszerűen unom már.
Éppen ezért elmondom, hogy ma sikeresen eljutottam az út túloldalán levő Costaba (Starbucks is pont mellette van :P) este pedig tesómmal frizbiztem egy szép highgate wood-i mezőn. FunFunFun :D

Ez most nem vidám, nem au pair

Miért nem lehetek én egyszer az, akinek nem a rossz jut? Mindig a neheze és soha semmi nem oldódik meg... nagyon elegem van már. Persze nem adom fel soha, de egyre jobban dühít a dolog. Szar érzés, hogy csak gyűlik bennem a harag, mindig lenyelek mindent, mert mást nem is tehetek... Évek óta csak szívok!
Nem akarom hogy könnyű legyen, csak legyen normális, mint másoknak.
Nekem mindig a szarabb jut.
Aki nem érti annak egy példa:
Kijutottam Londonba. Szar családot kaptam. Egyre rosszabb lett.
Tv elromlott, olvastam.
A házat elkezdték lebontani. Fürdőszobámnak annyi, wc az ágyam mellé került.
Március 27 óta élek bőröndökből. Közben a ház egyre több része le lett bontva. Átköltöztem a studyba... tele volt pókokkal, tényleg minden nap kettőt-hármat nyírtam ki (éjjel mikor a párnámon, a fejem mellett mászik nem tudok kedves és állatbarát lenni).
Munkám van, de összevissza. Hülye család.
Jött nagymama.
Anyuka bejelentette, hogy nekik csak július 7-ig kellek.
Most vasárnap átköltöztünk ide, Temple Fortunera. A szobámon nincs ablak, a berendezés csupán egy ágy és a bőröndök. Olyan mint egy doboz, de legalább nincsenek pókok (és levegő sem).
Kaja nincs, anyukáék vesznek minden este kész kaját, maguknak.
Tv nincs, internet tegnap óta van, néha.
Másik családot nem találtam eddig.
És ez tényleg csak az, ami most minden erőlködés nélkül eszembe jut.

Hogy mi vár rám? Szeretném befejezni a sulit, megkapni a diplomám, és amint lehet újra útra kelni, de addig eljutni elég nehéz lesz. Szépen hazamegyek, visszaköltözök Pestre (Budára soha többé) és normálisan tanulok, gyakornok leszek valami újságnál és közben dolgozok. DE otthon tényleg nincs senkim. A családom minden tagjának saját külön élete van... Anya NY-ban, Apa Fehértón, Nóra meg ki tudja hol. Barátaim jó messze, összevissza... Kivel fogok lakni? Miből fogok élni? Szeret a családom, én is szeretem őket... de nem vagyunk együtt és én egyedül leszek.

Mindössze annyit akarok, hogy normális legyen nekem is. Szimpla au pair akartam lenni egy szimpla családnál. Szerintem elég nyilvánvaló, hogy ha ezt kibírtam, akkor a sima családok, sima hülyeségeit kb észre sem vettem volna.
És basszameg nem fair, hogy itt van a többi lány, akik mennének haza és különösebben nem is szeretik ezt a várost, és vagyok én, aki majd megőrül Londonért, de mégis nekem kell hazamennem! Hát tényleg olyan rettentő nagy baj lenne, ha egyszer az életben nekem lenne jó (nem jobb mint az átlagnak) és legalább azt az egy rohadt hónapot még itt tölthetném.
Én úgy gondolom, hogy a gondjaink belőlünk fakadnak, ezért is nem változik azzal különösebben semmi, ha messzire mész. Írtam már, hogy a környezet változhat, de magadból nem léphetsz ki... De akkor sem hiszem el, hogy én ennyire nagyon különböznék másoktól. Tudom, hogy másoknak is vannak problémái és gondjai, de nem hiszem el, hogy van még egy ekkora szerencsétlen, aki minden lépésénél megbotlik és minden irányból csak a pofonokat kapja.
Ez nem panaszkodás. Nem félek, nem aggódok, boldog vagyok, bátor, erős és fiatal. De a blog írása sokat segít, ennyi az egész. Most ezt leírtam és minden mehet tovább. Igen jöhet a következő adag, leszarom, az én idegeimet lehet húzni. Szórakozzunk!

Nagyi

Most gondoltam végig, hogy még jó, hogy nem írtam előbb, mert így megkíméltem mindenkit.
Szar hetem volt, beteg is voltam, minden ami elromolhatott, elromlott, bepánikoltam, de az ilyesmire ki kíváncsi?

Persze az élményeimről, Londonról is írni akarok, de most előbb a nagyi aztán, ha még van kedvem jöhet más is.

Szóval Aviva anyukája már több mint két hete boldogít. Nagyon nem jövünk ki. Nem fogja fel, hogy au pair vagyok, nem cseléd. Néha jópofizik, de nagyon zavar, hogy mindig körülöttem ténfereg. Nem szeretem azt sem, hogy belenyúlkál a munkámba és ezzel jócskán meg is nehezíti azt.
Az első story erről szól:
Mikor lázas voltam (ugyebár mindenki szart rá, tehát rendesen dolgoztam) reggel a konyhában kifolyt a víz a mosogatógépből. Nagyi pakolta, be (Ha nem én csinálom mindig ez történik. Teletömik és ereszteni kezd, vagy koszosan szedek ki belőle mindent és mosogathatom újra kézzel. Például szombaton is elmosogattatott velem mindent, mert hogy hát ők húst fognak enni és majd inkább azt akarja betenni ebéd után.)
Visszatérve, mivel beleléptem a vízbe elmentem zoknit cserélni és felvenni a cipőm. Gondoltam ha ez megvan akkor feltörlöm. Két percre mentem el, de a nagyi már ordítozott nekem, hogy SZÁBÍÍÍNÁÁÁ!
Visszaszóltam, hogy láttam a vizet, mindjárt megyek. De ő ordított tovább. Felrángattam a cipőmet és odamentem. Erre majdnem ordítva kérdezgetni kezdett, hogy mi ez a víz?! MI EZ A VÍZ?!?!?! Én meg csak pislogtam, hogy he? Lázas is voltam (ilyenkor mindenki haza akar menni sztem), kb szartam bele mindenbe, ő meg a munkások előtt ordít velem, hogy takarítsam fel? Jóval kezd.... kihúztam magam és azt mondtam neki, hogy pont ezért vettem fel a cipőm, majd otthagytam.

Mint említettem a nagyi tényleg elég sok gondot okoz nekem. Egyik ilyen példa, hogy mindent meghámoz és meghámoztat velem. Ellienek az uborkát meg az almát is. Én nem szoktam, Aviva is mondta, hogy jobb is ha nem, ugye a vitamin dolog miatt. De nagymama jobban tudja, én meg nem vitatkozok. DE utána kinek kell visszaszoktatni a gyereket? Tippelhettek.
Sok történetet tudnék mondani, tényleg nem csak unatkozok és ezért panaszkodok nagyira.

És egy ma reggeli:
Ellie lunch-boxával a kezemben álltam és vártam, hogy a gyerekek elkészüljenek. Jött nagyi és lebaszott, hogy miért akarok én Ellienek annyi mangót adni. Mondtam neki, hogy általában ennyit eszik. Dehát hogy merek én ennyi kaját adni a gyereknek??? (Jah, egy főtt tojás, mango, joghurt, uborka). Visszaküldött a konyhába és kiszedette velem felét. Megcsináltam. Nem különösebben érdekel. Gaby közben elkezdte enni azt amit kiszedtem a boxból. Jött anyuka és kérdezi tőle, hogy honnan szerezte? Gaby elmesélte neki, hogy mi történt (ő látta hogy mikor nagyi pattogott egyszer az ég felé néztem :)). Aviva nagyon felhúzta magát és tényleg durván leordította az anyját. Mondta neki, hogy ne merjen beleszólni abba, amit én csinálok, mert én úgyis jobban tudom, meg eleve hogy képzeli. Aztán még pár héber és angol mondatban elmondta neki, hogy itt neki kuss.
Én meg úgy, de úgy örültem :D!!!